Eddig nem volt fontos a bőrszínem, most minden erről szólt volna

Hónapok óta terjed a pletyka, hogy ön lesz az LMP főpolgármester-jelöltje. A pártban nagyon nagy a támogatottsága. Most az LMP hétvégi kongresszusa után beszélgetünk telefonon, miután mégsem állítottak jelöltet. Nem vállalta?

Nem.

Kezdjük az elejéről. Miért lépett vissza januárban a képviselőjelöltségtől?

Nem úgy szálltam be a politikába, hogy mindenáron képviselő akarok lenni. Azért is az LMP-t választottam, mert itt nem az számít, ki hogyan mozog a belső erőviszonyokban, hanem az, amit csinál. Csak hát amikor belefogtam ebbe, szingli anyuka voltam. Nagyon nehéz volt Budapesten egyedül egy négyéves kisgyerekkel, aki ráadásul akkor kezdte az iskolát, miközben a szüleim Szabolcsban, egy kis faluban élnek. Mérlegeltem, és – pont a magánéleti háttér miatt – bár a kötelező helyzetekben, kongresszusokon, tévészerepléseknél ott voltam, a párt életében sokkal kevésbé. Ez vissza is köszönt abban, hogy amikor a párttagok összeállították a képviselőjelöltek harmincas listáját, nem kerültem top helyre. Ezen lehetett volna még változtatni, megküzdhettem volna a pártbeli bizalomért. De miután a párommal meghánytuk-vetettük, arra jutottam, nem kívánok képviselőjelölt lenni, sehányadik sem a listán. A pártomat viszont nem hagyom el, azt az oktatás-szakmapolitikai brandet, amit felépítettem, tovább akarom vinni. Én kívánok maradni az LMP oktatáspolitikusa.

Schiffer és a többiek gondolom győzködték, hogy maradjon képviselőként is.

Persze. „Hidd el, sokkal jobban fogtok járni velem így hátulról" – ezt válaszoltam. Beleálltam a kampányba, voltam Budapesten, vidéken, osztottam almát Balatonfüreden, szerepeltem a tévében. Az eredményvárón ugyanúgy ott álltam András mellett, mert azt gondoltam, ebbe az eredménybe én is sokat tettem. De elmondtam az indokaimat a kongresszuson mindenkinek, hogy ne legyenek találgatások. Persze így is voltak, hogy biztos valaki kigolyózott. Egyszerűen nagyon nehéz ma elhinni, hogy valaki nemet mond a mandátumra és az azzal járó privilégiumokra. 

Fotó: Ajpek Orsi

Mikor jött az ötlet, hogy főpolgármester-jelölt legyen?

Először egy privát beszélgetésben merült fel. Az országgyűlési választás után, és még mielőtt jött a szociktól a kedves ötlet, hogy majd ők beállnak mögénk. Andrásnak azt válaszoltam, gondolkozom rajta. Érdekes dilemma előtt álltam: megmaradjak-e én az LMP oktatáspolitikusának, vagy lépjek be egy másik terepre, a nagypolitikába. 

Tehát elkezdett gondolkozni a főpolgármester-jelöltségen. Aztán egyszer csak érkezett a hír, hogy a baloldal a cigányozó volt rendőrkapitányt indítja Miskolcon.

Igen, teljesen más helyzet állt elő, amikor a DK előhúzta Pásztor Albertet.

Ráadásul tudvalevő, hogy Miskolcon voltam egyetemista. Előtte a Rózsadombon a Móriczba jártam gimnáziumba, ahol burokban nevelkedtem. Budapesten ugyanis egy voltam az összes rózsadombi gimnazista közül, ahol senki nem kérdezte meg, miért ilyen színű a bőröm, és vajon cigány vagyok-e. 

Hogy került egyébként Budapestre a falujából, és utána miért ment Miskolcra?

Az egyik általános iskolai tanárom azt mondta a szüleimnek, hogy el kell engedni a lányt Budapestre, mert itt, a környéken bármilyen jól fog tanulni, csak a cigány Osztolykán Zoli lánya marad. Budapestről pedig egyenes lesz az út számára. Az érettségi után pedig azért mentem Miskolcra, hogy közelebb legyek a szüleimhez, hiszen nem volt könnyű elszakadni a családi fészektől.

Miben volt más Miskolcon, mint a fővárosban?

Miskolcon jöttem rá, hogy nem tudom betenni a cigány mivoltomat valami zárt dobozba. A Selyemréti kollégiumban laktam, ez egy lepukkant munkásszálló volt a vasútállomás mellett. Ott aztán kaptam az ívet az arcomba, hogy nem, nem lehet ezt levetkőzni. Ez ment az egyetemen is. Volt olyan tanár, akihez bementem vizsgázni, és felkiáltott, hogy ja, Ágnes, maga az, akkor mondja a cigányos tételt! Amikor elvégeztem az egyetemet, ezért kezdtem el először a nyolcadik kerületben cigány gyerekeket tanítva, aztán Sorosnál, majd a minisztériumban roma integrációval foglalkozni. Mert belém ivódott a gondolat, hogy ha én a nulla egész valahány százaléknyi roma értelmiségnek a tagjává váltam, nem tehetem meg azt, hogy hátat fordítok.

Hogy került a minisztériumba 2003-ban?

Az volt az üzenet a roma értelmiségiek felé, hogy a Medgyessy-kormány komolyan akar foglalkozni a roma integrációval. Teleki Lászlót kinevezték államtitkárnak.

Gyertek, próbáljátok meg belülről megváltoztatni a rendszert, és mi rátok fogunk hallgatni!

– ez volt az ajánlat. Sosem fogom elfelejteni, mikor leültünk erről beszélgetni dr. Ürmös Andorral, akivel jó barátok voltunk, és őt is megkeresték. Ő orvosként dolgozott, én pedig akkoriban egy területfejlesztéssel foglalkozó magáncégnél. Mindketten egy egzisztenciálisan sokkal biztonságosabb helyzetben voltunk, értsd, több pénzt kerestünk. Arra jutottunk a végén, hogy ahhoz, hogy mi tíz-tizenöt év múlva nyugodt lélekkel tudjunk belenézni a tükörbe, hogy igenis megcselekedtük, amit megkövetelt a haza, bele kell állnunk ebbe. Lett, ami lett, én azért nem értékelem annyira le ezt az időszakot. 

Mennyire lepte meg, hogy az akkor a roma integráció fontosságáról beszélő baloldal ma egy Pásztor Albertet húz elő?

A gyurcsányi oldalnak ez a nagyon idézőjeles pálfordulása egyáltalán nem lepett meg. 2003-tól 2008-ig, a Medgyessy-Gyurcsány időszakban szocik között dolgoztam a roma integrációs főosztályon osztályvezetőként. Nagyon közelről láttam ezeket az embereket, amikor én voltam a kicsi, ők meg a nagyok. A hátuk közepére sem kívánták, hogy a romákkal foglalkozzanak. Ez mindig csak egy píszi szöveg volt, hogy a roma integráció mennyire fontos. Úgyhogy mikor Gyurcsány kitette a táblát a nyakába, hogy ő is cigány, aztán mikor lement az Avasra parolázni a romákkal, forgott a gyomrom.

Fotó: LMP

Milyen volt a hangulat a minisztériumban?

Mesélek egy történetet. Az Aeroviva épületében működött régen a minisztérium a Vörösmarty téren. A folyosó elején volt a miniszteri iroda, a végén meg a roma integrációs főosztály. Én a miniszteri kabinet tagja voltam, és kellett csinálnom egy prezentációt, amihez elfelejtettem valamit lefénymásolni. Bementem a titkárlányokhoz a miniszteri irodába segítséget kérni. Rámnéztek, végigmértek, majd az egyik azt válaszolta,

menjen oda hátra a cigányokhoz, ott le tudja fénymásolni magának! 

Lévai minisztériumában én ekkor osztályvezető voltam. Szóval én abszolút tudom, hogy itt mi megy.

Képviselőként is kapott ilyeneket a többiektől? Nyilván most nem a jobbikosokra gondolok.

Nem. Senki nem meri venni a bátorságot, hogy egy vele egyenrangú parlamenti képviselőnek megjegyzéseket tegyen. De a kisembernek lehetsz miniszteri munkatárs, az ő szemében akkor is egy cigány vagy. Mert ezt látja rajtad.

Tehát Pásztor Albert jelölése nem egy fordulat, nem valami radikális változás, hanem egyszerűen csak a felszínre tört, ami mindig is ott volt a mélyben?

A kormányzásuk alatt azok nem személyes, és még csak nem is politikai meggyőződések voltak. Egyszerűen a politikai korrektséget követelte meg kifelé a közeg, ehhez alkalmazkodtak. Ha a 21. században valaki, aki szocialista miniszterelnök volt, egy olyan embert támogat, aki nyíltan arról beszél, nem hisz az integrációban,

Ebben az országban meg beindul egy olyan diskurzus, ahol Eörsi Mátyás, aki meg az SZDSZ frakcióvezetője volt – Csalog Zsolt forog a sírjában! –, azt mondja, hogy nem cigány-, hanem romabűnözés van. Szóval rengeteg még a munka, de azt gondolom, sem a munkának, sem a vitának nem a főpolgármester-jelöltség a terepe.

Ezt fejtse ki.

2010-ben egy interjúban megkérdeztek, mit tudok egyáltalán tenni egyedüli roma nőként a parlamentben. Azt mondtam, hogy talán meg tudom értetni, az integráció nem egy embernek vagy egy bizonyos pártnak az ügye. Ez egy türelmet, sok tárgyalást igénylő terület. Ha én elvállalom a jelöltséget, és engem az LMP kongresszusa meg is választ, ez a történet nem arról szólt volna, hogy milyen Budapesten lenne jó élni gyerekként, felnőttként vagy nyugdíjasként. Hanem minden a cigányügyről szólt volna. 

Osztolykán Ágnes (a kép jobbszélén), a Bátor Nők Nemzetközi Díjazottjai körében, az első színes bőrű First Lady, Michelle Obama társaságában 2011-ben

Ebben ennyire biztos?

Egészen biztos vagyok benne. Engem, Osztolykán Ágnest megismert ez az ország, mint az LMP oktatáspolitkusát, ahol egyáltalán nem volt fontos, milyen színű a bőröm.

Az LMP az egyetlen párt, amelyik nem díszcigányt ültetett a parlamentbe. Én vagyok az egyetlen cigány politikus, aki a négy év alatt több mint kétszázszor szólalt fel. És nem csak a roma integrációról, hanem a családi pótléktól az oktatásig mindenféléről beszéltem. Az összes többi pártban díszcigányok ülnek. Olyanok, akik a Pásztor-ügy alatt is csak hallgatnak mélyen. 

És nem akart díszcigány lenni, pontosabban nem akarta, hogy elsősorban cigány legyen, és csak másodsorban politikus.

Elmondtam a barátaimnak, hogy ha a Pásztor-ügy után ezt elvállalom, minden a cigányügyről szólna. Ők azt mondták, hogy de ezt lehetne így meg úgy szpinnelni. Szerintem meg nem. Én az elmúlt négy évben az LMP-nek nem a cigánya voltam. Hanem az oktatáspolitikusa. 

Ezzel azt mondja, ma Magyarországon nem lehet valakiből cigányként se főpolgármester, se mondjuk miniszterelnök, akkor is cigány marad. 

Addig, amíg a közbeszédben ez on-off, vagy-vagy alapon jelenik meg, addig nem igazán. Ezt gondolom.

Megszavaznának ma ön szerint a választók egy nyíltan cigány főpolgármestert vagy miniszterelnököt?

Jó kérdés, szerintem nem.

De meg sem kellene próbálni?

Menjen be egy Sparba! Viszonylag sokat járok boltba vásárolni a gyerekemnek. Eddig

Nálunk még az sem alakult ki, mint az USA-ban, ahol bizonyos helyeken nem lepődsz már meg azon, hogy az eladó fekete. Mi még ettől a társadalmi integrációtól is nagyon-nagyon messze vagyunk! Mondok egy másik példát is. Amikor Czeizel Endre, akit egyébként tisztelek, az ATV-ben véletlenül azt mondta, hogy a zsidó gyerekek okosabbak, mint a romák gyerekei, felhívtam Rónai Egont. Nem azért, hogy én is beszélhessek ott, hanem hogy teremtsen lehetőséget, hogy Czeizelnek elmondjam, ő közszereplőként nem mondhat ilyet a nyilvánosság előtt. Vannak olyan zsidó ismerőseim, akiknél nem tudom, hogy okosabb vagyok-e, de képzettebb igen. Czeizel meg erről beszélt a baloldali tévében. Egyelőre itt tartunk.

Mit tehetnek akkor a roma értelmiségiek a politikában, ha nem azt, hogy igenis megmérkőznek a vezető tisztségekért, ha lehetőség adódik rá?

Sokat töröm a fejem, mi a jó megoldás. Egy reménység van előttem. Amikor a Roma Évtized Programot csináltam, valamelyest beleláttam, hogy Romániában a roma civil fiatalok milyen zseniálisan megszervezték magukat. De ehhez kellett egy papa, egy öreg cigány, aki vezette, szárnyai alá vette őket, megvédve azoktól a buktatóktól, amiket ő maga átélt. Úgy hívták, Nicolae Gheorge. És ezek a fiatal cigányok ma már komoly nemzetközi pozíciókban dolgoznak. Nálunk nincs valódi roma civil szféra. Vannak politika pártjaink és annak vannak cigányai. És az se vezet sehová, ha mi alapítunk pártokat, lásd Horváth Aladár. Amikor Amerikában vagyok, mindig jönnek nekem, hogy de a feketék is ki tudtak törni. Igen ám, de mögöttük volt egy civil hálózat.

Fotó: Földi Imre

A roma értelmiség most komoly lépéskényszerben van, de nem sírni kell, hanem összeülni és gondolkodni. És ehhez partnereket találni, nem is feltétlenül a politikában. 

Tegyük fel, hogy megszervezik magukat, leülnek, vitáznak, és egyetértésre jutnak, hogy mit kell csinálni ahhoz, hogy az integráció megvalósuljon. Nyilván roppant egyszerű kérdés: mit?

Nehéz kimondani, de: nem tudjuk a megoldást. Lett egy Európai Roma Stratégia, ami bocsánat, de az általunk vitt Roma Évtized Program munkájából, meg a Nyílt Társadalom Intézetéből nőtt ki - de nem tudjuk azt megmondani, ha ezt kettővel jobbra teszed, azt meg balra, működni fog a roma integráció. Végiggondoltam én minden lehetőséget, hogy a színvak esélyteremtés-e a jó út, vagy külön romaprogramok kellenek. És nem tudom.

Viszont nem kell a spanyolviaszt feltalálni. Az egész vajda-rendszer, amit legutóbb Pásztor Albert emlegetett, egy iszonyatosan fals és buta dolgot feltételez a cigányságról. Az kell, hogy a közösségben legyen egy tekintély. De ehhez nem kell se vajdának, se mercedesesnek lenni. Ott van a mi falunkban az én apukám, aki egy elég szigorú ember, mély igazságérzettel. És tudják a cigányok a faluban, hogy oda kell rá figyelni, amikor megfeddi őket, hogy a gyerekek iskoláztatása mennyire fontos. És ez nem egy ilyen etnikus-nem etnikus dolog. A falunkban az elmúlt harminc évben volt egy pap. Egy klasszikus pap, aki elvolt a templomban, és nem gondolta, hogy neki közösségépítő szerepe is van. Mikor vége lett a misének, bezárta az ajtót.

Közösségi házat csináltak EU-s pénzből, és mikor legutóbb otthon voltam, anyukám boldogan mesélte, hogy a tiszteletes asszony elvitte a a gyerekeket a Balatonra. Én például még felnőttként láttam először a Balatont. Egy 800 fős, Budapesttől 360 kilométerre keletre lévő faluban tehát ez óriási dolog. A közösségformálásra nem lehet etnikai kérdésként tekinteni, mindekinek szüksége van rá.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!