Máté, Mirella
5 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Vádat emelnek a Bolyai főiskola épületének eladása miatt

2014.07.22. 12:28

Még 2008-ban adta el a Honvédelmi Minisztérium a nemzetvédelmi egyetem Bolyai karához tartozó Üllői úti épületeket a szocialista vezetésű Ferencvárosi Önkormányzatnak. A Központi Nyomozó Ügyészség most azt mondja, több mint egymilliárd forinttal kevesebbet kapott a HM, mint a piaci ár.

A Honvédelmi Minisztérium az eladás előtt felkért egy közbeszerzési eljárással kiválasztott értékbecslő céget, hogy határozza meg az épületek értékét. Két saját hivatalnokukat is kinevezték, nekik az értékbecslő ajánlatát kellett volna ellenőrizni. Ezután versenyeztetés nélkül eladták az épületeket a Ferencvárosi Önkormányzatnak, az értékbecslőtől kapott ajánlat alapján.

Az ügyészségi vádirat szerint az értékbecslő több mint egymilliárd forinttal alulbecsülte az épületek árát, a két ügyintéző pedig ennek ellenére elfogadta a becslést. Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt emelnek vádat mindhárom érintett ellen.

Az Üllői út 133-135. szám alatt álló épületeket közben az önkormányzat lebontotta. Hende Csaba honvédelmi miniszter még 2011-ben tett feljelentést, ehhez készült most el a vádirat.