Balázsovits határeset, nincs közös főpolgármester-jelölt
Az Index információi szerint Horváth Csaba maradt az MSZP főpolgármester-jelöltje. Gyurcsány Ferenc művészbarátját, Balázsovits Lajost a szerda tárgyalás után is főként a Demokratikus Koalíció támogatja, de a szocialisták jelöltjével szemben inkább őt támogatja az Együtt-PM is.
MSZP-s forrásaink azzal magyarázták a helyzetet, hogy komolyan vehető jelöltre eddig nem kaptak olyan személyi javaslatot, Balázsovits Lajos színművész „határeset”, így egyelőre nincs alternatívája az őszi önkormányzati választáson a szocialista jelöltnek. Az MSZP szerint Bajnai Gordon vagy Karácsony Gergely elfogadható lett volna számukra, ők azonban nem akarnak indulni Tarlós István jelenlegi főpolgármester ellen.
![Balázsovits Lajos színész rendező a Demokratikus Koalíció (DK) ünnepi megemlékezésén az Egyetem téren az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján 2012. október 23-án.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/655/6552/65522/6552240_dd764b4628514a3aaae96cd71ff5f476_wm.jpg)
Úgy tudjuk, hogy az MSZP, amely korábban közös indulást tartotta az egyetlen sikeresélyes megoldásnak, a tárgyalásokon visszább lépett, és már nem utasítja el a koordinált indulást sem. A koordinált indulás azt jelentené, hogy a budapesti kerületekben mindenütt egy-egy párt állítana saját polgármesterjelöltet, és csak az adott párt logója kerülhetne fel a szavazócédulára. A többiek minden fórumon támogatnák a jelöltet, és nem indítanának ellene saját embert.
A DK XIII. kerületi irodájában tartott megbeszélést követően Szigetvári Viktor azt mondta az MTI-nek, hogy előrébb jutottak annak érdekében, hogy Budapesten legalább 15 baloldali polgármester legyen.
Minden adott ahhoz, hogy a baloldali ellenzéki pártok hétfő estig megállapodjanak az őszi önkormányzati választást érintő kérdésekben.
Sikeresnek értékelte a tárgyalásokat az MSZP és a DK is. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke jó hangulatú, a részletkérdéseket aprólékosan végigbeszélő tárgyalásként jellemezte a találkozót, reményei szerint jövő héten megállapodás születik. Hasonlóan értékelt Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke is, aki szerint nagymértékű előrelépés történt a részletekben.
Az Index információi szerint a Kiss Péter halála miatt megüresedett újpesti országgyűlési képviselői választókerület ügye nem került napirendre. Az MSZP azonban egyértelműnek tartja, hogy Kiss tavaszi egyéni győzelme után az időközi választáson is MSZP-s jelölt induljon majd.