Orbán a putyinizmust építi

Magyarország olyan új rendszert és értékeket vezet be, amiket leginkább Vlagyimir Putyin Oroszországa szemléltet

– írja a Washington Postban megjelent, A putyinizmus felemelkedése című véleménycikkében Fareed Zakaria újságíró, aki 1997-ben bevezette az Orbán Viktor által Tusnádfürdőn említett illiberális demokrácia fogalmát a politológiába.

Mint írja, 1989-ben Magyarország élen járt, az első ország volt a szovjet érdekszférába tartozók közül, amely szakított a szocializmussal, és helyette a liberális demokráciát választotta. És most az első olyan európai ország, ami elhatárolja magát a liberális demokráciától.

Illiberális államot építünk – mondta Orbán Viktor Tusnádfürdőn szombaton. Szerinte a magyar polgárok azt várják el a magyar vezetőktől, hogy dolgozzák ki azt az új magyar államszerveződést, amely a liberális demokrácia korszaka után ismét versenyképessé teszi a magyar közösséget. Példaként nem nyugati, nem liberális és szerinte mégis sikeres országokat emelt ki: szóba került Kína, India, Törökország és Oroszország is.

Zakaria erre reagálva azt írja, hogy 1997-ben, a Foreign Affairsben megjelent cikkében veszélyes tendencia jellemzésére használta a kifejezést. Sokszor népszerű, demokratikusan megválasztott kormányok arra használták felhatalmazásukat, hogy eltöröljék az egyéni jogokat, a hatalmi ágak szétválasztását és a jogállamot (Zakaria Foreign Affairsben megjelent cikkének, és általában az angolszász politikai gondolkodásnak az egyik kulcsszava a jogállam – angolul a jog uralma, rule of law). „De én sem gondoltam volna soha azonban, hogy egy ország vezetője – ráadásul Európából – pozitív jelzőként említi majd a kifejezést."

Zakaria szerint az Orbán által példaként említett Oroszország, Törökország, Kína, Szingapúr és India furcsa listáját félretéve Orbán tettei az elmúlt években megmutatták, hogy a példaképe Putyin Oroszországa lett. Orbán Magyarországon megvalósította egy verzióját annak, amit legjobban a „putyinizmus" szóval lehet leírni.

Zakaria is felidézi, hogy a 2000-ben Jelcin által hatalomra segített Vlagyimir Putyint a külvilág olyan politikusnak vélte, aki előmozdítja Oroszország gazdasági és politikai integrációját a nyugati világba, a 90-es évek orosz káosza és az 1998-as gazdasági összeomlás után. A Jelcintől örökölt, elismerésnek örvendő, liberális-technokrata gazdasági vezetést is megtartotta, folytatta a tárgyalásokat Oroszország felvételéről a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO) – ez végül 2012-re valósult meg.

Ám azzal párhuzamosan, hogy az olajárak gyors emelkedésével gazdaságilag Oroszország helyrebillent, Putyin az oligarchák elleni harc jegyében – amit a liberális ellenzék is támogatott még 2003-ban, Mihail Hodorkovszkij letartóztatásakor – egyre határozottabban lépett fel a demokratikus ellenzékkel szemben is. Egyre karakteresebben fogalmazta meg igényét a „szuverén demokráciára", a nemzeti önállóságra. Bár felszólalásaiban hangsúlyozza Oroszország soknemzetiségűségét, a hatalom tett gesztusokat a szélsőjobb nacionalistái felé – például könnyebben kaptak engedélyt felvonulással egybekötött demonstrációra, mint a liberális ellenzék. Népszerűek voltak a melegellenes kiszólásai, és a nyugati demokráciát, toleranciát szarkasztikusan megközelítő nyilatkozatai is.

Eközben sajátosan kombinálta a szovjetnosztalgiát a modern erős Oroszország építéséről szóló lózungokkal. A sajtó állami ellenőrzés alá vonásával biztosította, hogy az őt érintő kritika minél kisebb hangsúlyt kapjon, így népszerűsége – amelyet az olajár-emelkedésen alapuló gazdasági növekedés erősített 2008-ig – folyamatosan növekedett.

Zakaria szerint Orbán Putyin nyomdokaiban járt, megszüntette a bírói függetlenséget, korlátozta az egyéni jogokat, nacionalista retorikával beszélt a határon túli magyarokról és elnémította a sajtót. A módszerek gyakran sokkal kifinomultabbak, mint a hagyományos cenzúra, írja. Zakaria megemlíti a reklámadót, ami úgy tűnik, hogy kifejezetten a cikkben nevén nem nevezett RTL Klubot, „az ország egyetlen nagy, független tévécsatornáját" célozza, és csődbe is viheti a vállalatot.

Zakaria szerint a putyinizmus lényegi elemeit alkalmazta például Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, aki reformista politikájától egy sokkal inkább szociálisan konzervatív, iszlamista és erősen nacionalista irányba fordult el. Azt írja, hogy sok európai szélsőjobboldali vezető, például Marine Le Pen, Geert Wilders és Nigel Farage is nyíltan csodálják Putyint, és amit képvisel.

Az elemző szerint a putyinizmus sikere azon fog múlni, hogy maga Putyin és Oroszországa mennyire lesz sikeres. Ebben szerinte Ukrajnának is fontos szerepe lesz. Ha Ukrajnában nyer, akkor győztesnek fog tűnni. Ha azonban Ukrajna kikerül az orosz érdekszférából, és az orosz gazdaság tovább gyengül, akkor

Putyin arra ébredhet, hogy egy globálisan elszigetelt, szibériai olajállamot irányít.