Sikkasztás miatt nyomoznak az Ökotársnál
Amit nem kapott meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a Norvég Civil Támogatási Alap hazai pályázati pénzeit elosztó Ökotárstól, azt most az V. kerületi rendőrkapitányság próbálja megszerezni a szervezettől: lényegében ez olvasható ki abból a levélből, amit a rendőrség a múlt héten küldött meg az Ökotársnak.
Eszerint
„Amit a KEHI-nek átadtunk, azt nekik is rendelkezésükre bocsátjuk” – mondta Foltányi Zsuzsa, megjegyezve, hogy annak nagy része amúgy is nyilvános, az Ökotárs honlapján elérhető. Ilyen például a pályázati pénzek nyerteseinek köre, illetve, hogy milyen célból, milyen szempontok alapján, kik kaptak támogatást.
A héten az V. és a XIII. kerületi Főügyészségtől is kaptak levelet, melyet azonban csak a jövő héten tudják átvenni, mivel az Ökotárs ezen a héten még szabadságon lévő igazgatójának címezték.
A kormány fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a múlt héten már kijelentette: a vizsgálat nyomán egyre erősebb a sikkasztás gyanúja és ha ez megalapozottá válik, akkor a miniszterelnökségnek büntetőfeljelentést kell tennie. A KEHI vizsgálata azonban egyelőre még nem fejeződött be.
A mostani rendőrségi megkeresés mögötti feljelentő személye egyelőre ismeretlen.
„Most ügyvédeinkkel konzultálunk a további lépésekről” – mondta Foltányi, megjegyezve, hogy a KEHI által kért adatok egy részét azért sem adták át, mivel a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Irodával (FMI) kötött szerződés alapján ők ezt nem tehetik meg. A KEHI kérésével az FMI-nél kellene kopogtatni, ám hozzájuk a hivatal még nem fordult. Az Ökotárs és az FMI egyébként a kezdetektől vitatja a KEHI vizsgálatának jogosságát és annak jogalapját a ombudsman is megkérdőjelezte.