Tévéstáb mentette meg az összegumizott csőrű vadkacsát
Ahogy azt mi is megírtuk, a Budaörsi vasárnap délután kapott bejelentést arról, hogy Budaörsön, Kamaraerdőn a Kolozsvári utca és a Hosszúréti-patak közti záportározónál többször feltűnt egy postásgumival megkötözött csőrű tőkés réce.
A menhely munkatársai többször is kimentek a helyszínre, hogy befogják a madarat és megszabadítsák a csőrét a gumitól, de nem jártak sikerrel. A Story TV Hír24 című hírműsorának tévéstábja azonban kedden megtalálta a horgásztóban a Recefice névre keresztült kacsát, akit az éhenhalás veszélye fenyegetett.
![10538595 850789194933485 8326803094942578429 n](https://kep.cdn.index.hu/1/0/662/6623/66234/6623448_b4c68c805fe45435fae50645aeb506bf_wm.jpg)
A stáb egy focikapu hálóját szedte le ideiglenesen, hogy dobóhálónak használják. A kacsa - talán megérezve a segítő szándékot - kiment a partra, ahol a hálót rádobták, majd a gumit leszedték a csőréről, és visszavitték a vízbe. (A mentőakciót itt lehet megnézni.)
Az állatvédők tudomása szerint Recefice csőrét egy fiatal horgász gumizhatta be büntetésképpen, amiért beleakadt a zsinórjába. Állítólag nem ez az első kacsa, akivel ezt tette. Azt viszont nem tudni, hogy tett-e valaki feljelentést állatkínzás miatt az ügyben.