Miklós
5 °C
12 °C

Elkezdték vizsgálni Seszták haverját

2014.08.14. 09:27

A 2012-ben elnyert uniós támogatások kapcsán végül utóellenőrzést tart a Miniszterelnökség a Seszták Miklóshoz köthető, de offshore King Kft-nél, írja a Népszabadság. A lap szerint viszont az új fejlesztési miniszter másik két gyanúsan offshore tulajdonú cége viszont megússza az ellenőrzést.

Ez egy másik

Fontos megkülönböztetni, hogy a mostani ellenőrzés nem Seszták gyanúsan cégtemetőszerű üzleteivel vannak kapcsolatban: amikor ügyvédként Kisvárdán százszámra hozott létre kamucégeket a kétezres évek elején, amik aztán szinte kivétel nélkül felszámoltak kifizetetlen közterheik, törvénytelen és követhetetlen tevékenységük miatt.

Amikor megnyerte magának az uniós pénzt

Ez most az az ügy, amikor vissza nem térítendő uniós támogatás javította fel Seszták Miklós kisvárdai autószalonjának bevételeit. Három kis kft. kifejezetten azzal a céllal pályázott és nyert fejenként 10-10 millió forintot, hogy a miniszterhez tartozó ingatlanban, annak ügyvédi irodája és Opel-kereskedése mellett vásároljon magának helyiséget. A cégek annyira „barátiak” voltak, hogy az egyik alapítását maga Seszták Miklós intézte, így a pályázati határidőre el is készült a bejegyzése.

A miniszter szerint üzleti titok, hogy a támogatások mekkora része vándorolt a cégéhez. Emellett az elsődleges ciprusi tulajdonos még nem jelenti azt, hogy offshore lenne a cég, hiszen ciprus is uniós ország, van velük kettős adóztatást kizáró egyezményünk is. Emellett az általa kezelt ciprusi tulajdonú magyarországi cégek "tényleges tulajdonban álló" cégek  voltak, és átláthatóan működtek. 

Az ellenőrzésnek most nem azzal van baja, ha arra ment az uniós pénz, hogy Seszták ingatlanját megvegyék, hanem hogy a cégek offshore tulajdonban lehettek, ami pedig tilos. Csak a King Kft-t vizsgálják végül, ami egy ciprusi tulajdonoson keresztül seychelle-i tulajdonban lehetett a 20 milliós támogatás elnyerésekor. Az ellenőrzés végén legrosszabb esetben Sesztáknál bevásárló cégeknek vissza kell fizetniük a pénzt.

Az NFÜ és miniszterelnökség áprilisig egyébként összesen 20 milliárd forintot tagadott meg vagy követelt vissza eddig offshore háttere miatt 184 cégtől. A lista első három helyén olyan , milliárdokat elnyerő cégek vannak, amelyek áttételesen ciprusi tulajdonban lévő anyavállalatában azidőtájt Seszták is felügyelőbizottsági tag volt. Az akkoriban a parlament közbeszerzési albizottságát is irányító Seszták szerint ő pont akkortájt lépett ki ezektől a cégeketől, amikor elkezdtek milliárdokat nyerni, csak a cégbíróság nem tudta elég gyorsan átvezetni mindezt. 

A kormányszóvivő nyilatkozata a Seszták Miklóst ért támadásokról
Bevédik bármi ellen

A kormány szerint aki Sesztákot támadja, az a rezsicsökkentést támadja, és a kétségbeesett, reménytelen próbálkozások úgyse lesznek sikeresek.