70 ezer eurós segélyt küldtünk Irakba
A magyar humanitárius segélyszállítmány első része megérkezett az iraki Erbílbe - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este Twitter oldalán. Navracsics Tibor azt írta: a szállítmányt a magyar nagykövet adta át a kurdoknak.
Korábban Szijjártó Péter, a tárca parlamenti államtitkára az MTI-nek azt mondta, hogy a magyar kormány határozottan elítéli az észak-iraki keresztény közösség elleni esztelen erőszakos, a közösség megsemmisítésére irányuló szélsőséges akciókat. Hozzátette: a kormány azonnali cselekvésre szólítja fel a nemzetközi közösséget, és azt kezdeményezi, hogy az iraki keresztény közösség megvédésére irányuló műveleteket tűzzék a NATO Észak-atlanti Tanácsa jövő heti ülésének napirendjére. Közölte azt is, hogy a minisztérium egy segélyszállítmány összeállításáról is döntött, ennek a helyszínre juttatásában az Egyesült Államokkal működnek együtt.
Navracsics Tibor augusztus 10-én ugyancsak a Twitteren közölte, hogy a magyar kormány mintegy 70 ezer eurós (22,4 millió forintnyi) sürgős humanitárius segélyt nyújt a keresztény közösségeknek és a kurdisztáni hatóságoknak. Nagy Anna külügyi szóvivő múlt szerdán az MTI-nek azt mondta: az északi Erbíl városában új magyar konzulátus nyílik a jövőben.