Elkapták a siófoki vállalkozó gyilkosait

2014.08.19. 14:05

Elkapták a szombaton a saját házánál meggyilkolt siófoki vállalkozó gyilkosait –  írja a Kapos.hu. A Somogy megyei rendőrfőkapitányság a 36 éves N. Tamást gyanúsítja a gyilkossággal.

A rendőrök kedd délutáni sajtótájékoztatójukon elmondták: N. Tamás a 29 éves L. Norberttel tervelte ki, hogy betör a vállalkozóhoz, majd bevonták a 28 éves K. Ferencet is.

Először csak betörést terveztek, de mivel ez kivitelezhetetlennek tűnt, inkább úgy döntöttek, megtámadják a férfit. Augusztus 15-én autóval mentek a Mogyoró utcai ház közelébe. Rövid időre szálltak csak ki, majd a rablógyilkosság után egyikük lakásán szétosztották a pénzt, végül elégették a ruháikat.

A lap szerint a vállalkozót akkor kapták el, amikor épp a boltjaiból tért haza az aznapi bevétellel. A rendőrök a bűncselekményhez használt autót és a bűnjeleket lefoglalták további szakértői vizsgálatra.

Az már korábban is ismert volt, hogy az elkövetők figyelték a vállalkozót, hogy kiismerjék szokásait.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport