Virág
0 °C
2 °C

Vádat emeltek a bánrévei polgármester ellen

2014.08.19. 20:43

Az ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a bánrévei polgármester és társa ellen, írja a Borsod online.

Szerintük Hajdu Gábor József polgármester által aláírt teljesítési igazolásnak köszönhetően lényegesen drágábban szállította el egy cég a 2010-es jégverés után keletkezett, veszélyes hulladéknak minősülő palatörmeléket Bánrévéről.

A települést több mint 14 millió forint kár érte. 2010 július 3-án a község 510 ingatlanjából legalább 450 tetőzete megsérült a viharban, a tojásnagyságú jég a palatetejű épületeket is szétverte. Csak hónapokkal később sikerült az önkormányzatnak pályázaton győztest hirdetnie, aki csak töredékét szállíthatta el az azbeszt tartalmú, ezért veszélyes hulladéknak számító törmeléket, mert a helyiek nagy része már megszabadult tőle.