Vágó István képviselő lenne
A korábban népszerű tévés kvízmester is beszállt a kampányba, és a Facebookra feltöltött szórólapja szerint önkormányzati képviselőjelölt lesz a XII. kerületben. A Gyurcsány Ferenccel köztudottan jó kapcsolatot ápoló Vágó nem meglepő módon a baloldali összefogás pártjainak színeiben indul.
Vágó nemcsak az arcát adta az októberi választáshoz, hanem rögtön bedobott néhány ígéretet is. Például megszüntetné „a fizetős parkolást ott, ahol ez nem indokolt, sőt törvényellenes”. Az Apor Vilmos téri betonbunkert önkormányzati tulajdonba venné, hogy aztán a gyerekeknek adja, és csodák palotáját vagy játszóházat rendezzen be nekik. Természetesen a Normafára tervezett sportközpontot sem hagyta szó nélkül, és kiemelte: „Ne legyen Normafa a XII. kerület stadionja.”
A politikusnak készülő tévés falán kommentelők megjegyezték, hogy „ez szomorú, minimum polgármesternek kellett volna indulnia”. A Hegyvidék hagyományosan jobboldali kerület, 2006 óta pedig Pokorni Zoltán vezeti, aki nagyon népszerű a kerületben, viszont Vágó személyében talán emberére akadhatott volna. A kerületben mégis inkább a DK-s Kerék-Bárczy Szabolcsot indítják Pokorni ellen, karcsú eséllyel.