Évi 400 magyar nő halálát előzik meg a hetedikesek beoltásával
Az egyik leggyakoribb nőgyógyászati daganatos megbetegedést előzi meg az egészségügyi kormányzat a hetedik osztályos lányok ingyenes HPV elleni védőoltással - biztatta Zombor Gábor egészségügyi államtitkár szerdai tájékoztatóján a szülőket gyerekük beoltatására. A júliusban bejelentett lehetőség 45 ezer lányt érint, a program összesen 1,2 milliárd forintba kerül.
Az MTI tudósítása szerint Zombor abban reménykedik, a következő évtizedekben leküzdhetik a humán papillomavírust. Jelenleg ugyanis évente 1450-1500 új méhnyakrákos megbetegedést diagnosztizálnak, ezekben évente mintegy 400 nő hal meg.
Ehhez Paller Judit megbízott országos tisztifőorvos azt is hozzátette, hogy a méhnyakrák a 15 és 45 év közötti nők között az elsőszámú halálozási ok. Magyarországon alapvetően pozitív a hozzáállás a védőoltásokhoz, de eddig még nem volt egy kötelezően felajánlandó oltás bevezetésére. Az iskolákban most indul kampány az oltás érdekében, és szeptember közepéig kell visszaküldeni az oltással kapcsolatos nyilatkozatokat. Ezt követően jön az első injekció, majd a következő félév elején a védettséghez szükséges második.
Az oltásról részletesebben az ÁNTSZ honlapján lehet tájékozódni.