Pál
-4 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Angliába költöztek a borsodi cigányok

000 Par6415814
2014.09.02. 07:47
Egyre több borsodi cigány család tervezi, hogy kiköltözik Angliába; Kanada után ez a roma kivándorlás második nagy hulláma. A volt szakmunkások elvállalják az aljamunkát kint is, akik viszont önhibájukon kívül korábban is csak segélyből éltek, Angliában is azonnal kiismerik a szociális ellátórendszer lehetőségeit — mondta nekünk Durst Judit antropológus, aki torontói bérházakban és angliai bevándorlónegyedekben is kutatja a borsodi cigány közösségek életét.

Csak Manchesterben több száz Miskolc környéki roma van kint, Londonon kívül Nottinghamben is elég sokan élnek. EU-s állampolgárként mindenki szabadon mehet Nagy-Britanniába, hogy pontosan hová érdemes, az a már kint lévő rokonoktól, ismerősöktől megtudható. Úgy indul a történet, hogy az ember összeszed nagyjából 1 millió forint kezdőtőkét, ez a repülőjegyen kívül főleg a lakbérre, a háromhavi kaucióhoz kell, meg a kezdeti megélhetéshez, amíg nem találnak munkát.

Gazsi (saját kérésére nevezzük őt így) március óta dolgozik egy manchesteri csomagolóüzemben. Borsodban vállalkozóként próbált boldogulni, és

soha nem gondolt volna a kivándorlásra, de otthon minden ellehetetlenült, egyszerűen elfogytak a munkalehetőségek.

Először egyedül jött ki, ismerősök segítségével talált munkát és lakást. A család júniusban ment utána, megvárták, amíg ő valamennyire berendezkedik és a két gyerek befejezi itthon az iskolát. Szeptemberben már kint kezdik az új tanévet, azt mondja, egyértelműen az ő jövőjük a cél. Hetedikes lánya elég jól tud angolul, azt reméli, hogy a gyerekek viszonylag könnyen be tudnak majd illeszkedni. Ő viszont nem beszélte a nyelvet, most munka mellett jár nyelviskolába.

Enélkül nem tudna feljebb kerülni, pedig ő középtávon recepciós vagy biztonsági őr lenne, ezekkel a munkákkal a számára most elérhető 6,30-8,50 font közötti órabér közel dupláját is meg lehetne keresni. Igaz, beosztással már most is félre tudnak tenni egy keveset. Eddig kifejezetten pozitívak a tapasztalatai: 

Angliában egy munkásember is el tud menni nyaralni, a bőrszín nem számít, de talpraesettnek kell lenni.

Az ember jórészt csak magára számíthat, miközben nem könnyű alkalmazkodni a kinti világhoz és sokféle nemzetiséghez.

Cigány utca, paki haver

Az elején a viszonylag jobb helyzetűek szoktak kimenni, azután jönnek a szegényebb rokonok.

Ez nagyon nagy gáz a romáknál: a rokonok gyakorlatilag „szétgórják”, széthordják a pénzedet. Van, aki megkérte a húgát, hogy ne menjen utána a négy gyerekével, de hiába.

– osztja meg egyik tapasztalatát Durst Judit, az egyik londoni egyetemen dolgozó antropológus, aki rendszeresen készít mélyinterjúkat az angliai magyar romák között. Mivel a roma migráció informális networkök, rokonsági hálózat révén működik, logikus, hogy Angliában is azonnali gettósodás figyelhető meg, gyakorlatilag nincs semmi keveredés az ottani többségi társadalommal.

Mindenhol a migráns negyedekben találni megfizethető bérleményt, ez Londonban főleg az ázsiaiak által lakott negyedeket jelenti. Manchesterben már van egy rész, amit a magyar romák is csak cigány utcának hívnak. Innen sokan inkább elmennének, mert mint ők maguk mondják, „már túl sok a cigány”.

A kivándorlók angolokkal alig érintkeznek, pakisztáni vállalkozókkal viszont kifejezetten jó a viszonyuk. Többnyire az ő házaikba költöznek, ők a landlordok, velük lehet üzletelni, és mindenféle dolgot együtt csinálni a féllegális és illegális üzletektől a megszervezett házasságokig. Korántsem ez a leggyakoribb stratégia, de megvannak az előnyei: 

a roma lányoknak jó keresetforrás, a pakisztáni férfiaknak pedig EU-s útlevelet érhet, ha papíron összeházasodnak.

Ezeket a frigyeket persze nem hálják el, a prostituáltmigráció meg végképp másik világ. Az angliai magyar romák többsége megáll az informális gazdaság határán, a kemény illegalitásba nem mennek bele – mondja Durst Judit.

Ami nagyon megy, az a telefonozás és a kártyázás. Utóbbi azt jelenti, hogy a szociális segélyek felvételére adott hitelkártyára vásárolt áru részleteit nem fizetik vissza, és mire az angol hatóságok észbe kapnak, a kliens már elköltözött. Erre egy teljes hálózat épül rá: a papíron 500 fontos iPad minit a szomszéd zálogházban el lehet adni 300-ért, ebből ők mondjuk 50 fontot kapnak meg, a visszaéléseket szervező nagy hal pedig lenyúlja a maradékot.

Romatelep a torontói bérházban

A szociális ellátórendszerek kiskapuinak kihasználását, amelyekből ott sem az egyszerű cigány családok gazdagodtak meg, a magyar antropológusnő korábban a Kanadába menekült romák között is megtapasztalhatta. A 2008-as első nagy kivándorlási hullámmal kikerült, politikaimenekült-státuszt megigénylő, de a kutató szerint is részben inkább gazdasági menekültnek tekinthető emberek újrateremtették az otthoni viszonyaikat. Akkor volt olyan borsodi cigánytelep, ahonnan az ott élők 60 százaléka kiment.

Ott lógtam velük a torontói nagy bérházban, totál újratermelték a falusi telepi körülményeiket, ez volt az egyik legérdekesebb.

Ugyanúgy éltek a nagyvárosi bérház folyosóján, mint otthon a telepen. Este tízkor jártak át egymáshoz süteményt vinni, a folyosón sírtak a kicsik a babakocsiban, itt viszont ez érthetően zavart másokat, több feljelentés is lett a dologból – emlékszik vissza.

2010-es terepmunkája idején már a tényleg szegények is mentek, nekik vagy a már korábban nekiindult cigány középosztály — szakmunkás, vállalkozó vagy kereskedő rokonok — adta össze a pénzt, vagy pedig eladták mindenüket, hogy meg tudják venni a repülőjegyeket. Ha ez sem volt elég, az uzsorás pénzéből indultak el, neki kintről kellett törleszteni a kölcsönt. Kanadában a segély mellett mindenki dolgozott. Lomiztak és vasaztak főleg, a „garbage”-ből, ahogy ott mondják, napi 60-100 dollárt is össze lehetett szedni.

A már kint lévők abban is segítettek, hogy mindenkit kitanítottak, mit kell mondani, ha meg akarják kapni a menekültstátuszt. A bőrfejűekről, szegénységről, diszkriminációról a kanadai hatóságok előtt szinte szó szerint megegyező történeteket meséltek, nagy vonalakban mindenkinek ugyanaz volt a sztorija. Az etnikai alapú hátrányos megkülönböztetés és a rasszista támadásoktól való félelem sokuknak személyes tapasztalata volt, de Durst Judit sok olyan nem cigány származású magyarral is találkozott kint, akik romának jelentették be magukat, így próbálván menekültstátuszt szerezni.

Inkább leszek roma Kanadában, mint magyar Magyarországon, de ha hazajövök, szóba sem fogok állni az itteni cigányokkal

– mondta egyikük. A Kanadába ment romák többsége másfél-két évet töltött kint, mielőtt hazaküldték őket, vagy hazajöttek maguktól. Viszonylagos lehet, hogy ez sok-e vagy kevés, de a sokukkal már a kivándorlás előtt és a hazajövetel után is kapcsolatban lévő kutató úgy látja, kevés új ismeretre tudtak szert tenni. A vasazók reggeltől estig dolgoztak, sok szabadidejük nem maradt, de a kikerült családok egyébként is csak egymással barátkoztak. A helyi társadalomba egyáltalán nem tudtak integrálódni, angolul nem tanultak meg. A kötelező nyelvtanfolyamra nem is nagyon jártak, mert az elvette volna az időt a pénzkereső munkától. Viszont megérezték azt, milyen „szabad embernek” lenni – milyen az, amikor nem számít a bőröd színe, emberszámba vesznek.

Sokaknak szinte büntetés volt, amikor vissza kellett jönniük Magyarországra. A megspórolt pénzből felújították az itthoni lakásaikat, ezzel még valamennyi munkalehetőséget is teremtettek helyben, de egyébként semmi jó nem várta őket. A kanadai újrakezdési támogatásokra kapott utalványokra egész iparág épült rá. Ezek a többnyire nem cigány vállalkozók feketén és olcsón felvásárolták a 2000 dolláros, bútorvásárlásra fordítható segélyeket. A polgármesterek és a magyar elit árulásnak, az ország cserbenhagyásának tekintette, hogy elmentek, a visszaköltözők gyerekei pedig vákuumba kerültek: a nagyon más kanadai iskolarendszer után csak nagyon kevesen tudtak különbözeti vizsgát tenni, így onnan folytatták a sulit, ahol a kiköltözés előtt abbahagyták. 

Nem ritka, hogy a 14 éves lány 11 évesekhez ment vissza, a megalázó helyzet miatt előbb-utóbb magántanuló lett, mielőtt teljesen kimaradt az oktatásból.

A felnőtteknek a kint töltött évek miatt elveszett a segélyjogosultságuk, így a Kanadában összespórolt pénz gyorsan elfogyott, sokan az utolsó maradékból mentek ki Angliába.

Segély és minimálbér

Most zajlik tehát a roma kivándorlás újabb hulláma. Sokan vannak már kint, de Borsodban egyre többen és többen tervezik az indulást, amíg tehetik. A brit romafóbiáról egyre többet hallani már nálunk is, ki tudja mikor keményedik be az antimigrációs politika igazából is. Bár valós jelenség, a kelet-európai cigány kivándorlást szépen felfújja a politika és az angol bulvársajtó. Jelentek már meg 200 ezer főről szóló becslések is, a valóságban Durst Judit szerint legfeljebb pár tízezer roma lehet kint összesen a volt szocialista országokból. A magyaroknál jóval többen lehetnek a romániaiak, igaz, ezt megbecsülni nehéz, náluk sok az utcai koldus, ezért ők jobban is láthatóak a magyar cigányoknál.

A konkurencia ellenére alulfizetett alkalmi munkát most sem nehéz találni. Mások, ők vannak kisebbségben, úgy vannak vele, kihúzzák a segélyekből, még ha az nem is olyan jó pénz, mint ami Kanadában volt.

Mindenki azt a habitust viszi ki, ami itthon is jellemezte

– szűri le Durst Judit terepmunkái egyik általánosabb tanulságát.

Ahány város, ahány negyed, annyiféle roma közösség. A nagyobb manchesteri roma csoportban sokan próbálnak élni a brit ellátórendszerben rejlő lehetőségekkel.

Nem tudom, hogyan lehet erről úgy beszélni, hogy aztán ne forgassák ki a szavaimat, de mivel sokan közülük, itthon is, az önhibájukon kívül, a segélyen szocializálódtak, hihetetlen leleményességgel mozognak a kinti jóléti rendszerben is. Bár nem tudnak angolul, pontosan tudják, hogy milyen pénzeket lehet megigényelni

– mondta a kutató.

A Nottinghamben élő magyar romák máshogy boldogulnak. Ők pizzagyárban, matracgyárban dolgoznak minimálbérért, minden olyan munkát elvállalnak, amire az angolok már nem lennének hajlandók, ami nekik már derogál. Ők még az első hullámban mentek ki, komoly munkakultúrával a hátuk mögött. Amíg volt Borsodban ipar, többségük szakmunkás volt. „Itthon mindig kukásként kezeltek, akárhogy is próbáltam előrelépegetni. Angliában ez máshogy van, itt elismernek, ha dolgozom” – mondta az egyik itteni roma férfi. Ők a gyerekeik jövőjéért akarnak hosszú távon is maradni, ezért dolgozik mindkét szülő. Sokan közülük otthon inkább el sem merik mondani, hol vannak, nehogy a rokonok utánuk menjenek.