Blanka, Bianka
-2 °C
14 °C

Jövőre áll bíróság elé a vak komondoros Balogh József

2014.09.04. 10:09

A Népszabadság a Kecskeméti Hírhatárra hivatkozva azt írja, hogy felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a Központi Nyomozó Főügyészség a Fidesz volt képviselőjére, Balogh Józsefre élettársa bántalmazása miatt. Súlyos testi sértés bűntette miatt jövő év elején állítják bíróság elé a fülöpházi polgármestert.

Ahogy azt mi is megírtuk, tavaly áprilisban Balogh olyan súlyosan bántalmazta S. Teréziát, hogy a nőt kórházba kellett szállítani. A nőnek egy rokona állítása szerint három helyen tört el az orra és az arccsontja.

A rendőrséget a kórház értesítette a családon belüli erőszakról, onnan került az ügyészségre az ügy, mivel akkor még Balogh József parlamenti képviselő volt. Balogh kezdetben azzal védekezett, hogy nem verte meg a nőt, hanem egy lagziból hazajövet a nő átesett a család vak komondor kutyáján. Ügyészségi kihallgatásán azonban Balogh részletes beismerő vallomást tett.

Balogh májusban arról beszélt a Blikknek, hogy a helyi közösség felkérésére függetlenként indul Fülöpházán az önkormányzati választáson, és szerinte a Fidesz nélkül is képes lesz elnyerni a 900 fős település lakóinak bizalmát. A súlyos testi sértéssel gyanúsított egykori képviselő hozzátette: nagyon megviselték az elmúlt hónapok történései, és a kislánya is megbetegedett.