Falus a vízszintes esőtől is óvná a pestieket
További Belföld cikkek
- Ungár Péter: Magyar Péter úgy akar kormányváltást, hogy közben a 444-nél szomorkodjanak
- Hivatalosan is Cseh Katalinhoz került Fekete-Győr András mandátuma
- Jönnek a fizetésemelések, de kik járhatnak tényleg jól jövőre?
- Orbán Balázs: Politikai alapú megkülönböztetésnek az egyetemen nincs helye
- Idegen anyag esetleges jelenléte miatt hívta vissza az Auchan egyik máktermékét a Nébih
Péntek délelőtt jött el a várva várt időpont, amikor Falus Ferenc, a baloldal közös főpolgármester-jelöltje előállt a programjával. A hét elején még kérdéses volt, megismerhetjük-e a programot, maga Falus is úgy harangozta be az eseményt, hogy "ha az időjárás engedi", de mint kiderült, az időjárás semmilyen akadályt nem akart gördíteni Falus elé.
Az ugyanakkor most sem derült ki, mi köze az időjárásnak a programismertetéshez, a rendezvényt ugyanis egy terézvárosi, ablak nélküli pincehelyiségben tartották. Az eseményen a Falust támogató pártok magas és kevésbé magas rangú politikusokkal képviseltették magukat. Feltűnő volt, hogy míg például az Együtt-től és PM-től a társelnökök jöttek, az MSZP és a DK már nem küldött ennyire befolyásos politikusokat. Az MSZP-től Horváth Csaba és Tüttő Kata ült ki a Falus előtt berendezett politikuskaréjba, míg a DK távolról sem Gyurcsányt delegálta, hanem Gy. Németh Erzsébetet küldte.
A rendezvény elején Szigetvári Viktor, az Együtt vezetője mondott egy gyors beszédet, amely egy ponton még halk kuncogást is kiváltott a közönségből. Naná, hogy a vödrös videóra tett célzás:
"Falus Ferenc ismertségével már nincs gond."
Tarlós: Betarthatatlan Falus programja
Tarlós István betarthatatlannak nevezte a baloldal fővárosi választási programját. A főpolgármester szerint a programból az olvasható ki, hogy abban a tudatban készült, mint amit "úgysem fognak soha számon kérni". Azt mondta, a nyilvánosságra került pontok a szakmai, jogszabályi és pénzügyi ismeretek teljes hiányát jelzik. "Az ígéretek betarthatatlanok, teljes inkompetencia érhető tetten" - értékelt Tarlós István. A főpolgármester példaként említette az adókedvezményre vonatkozó részt, megjegyezve, hogy önkormányzat nem adhat ilyet.
Ezután a láthatóan jól felkészített Falus lépett a mikrofonhoz, és alig fél óra alatt ismertette a 24 oldalas programját. Ennek legfontosabb pontjai, mint arról egy korábbi cikkünkben is beszámoltunk, a következőek:
- Falus a „súlytalanság helyett az ellensúly szerepét” ajánlja a fővárosnak. Ez egész pontosan azt takarja, hogy Falus szerint a fővárosi önkormányzat az elmúlt négy évben a miniszterelnök "kirendeltségévé értékelődött le", államosították az iskolákat, kórházakat, a főváros kirekesztésével átépített Kossuth teret. Ezen Falus változtatna.
- Falus ígérete szerint „a lehető legtöbb helyi kérdést közvetlen demokratikus fórumokra delegáljuk, népszavazásokat kezdeményezünk”. Szintén a „polgárok bevonását” jelenti, hogy online felületek, közösségi média és okostelefonos applikáció segítségével létrehozzuk „Budapest problématérképét”.
- A beruházások indításáról az újonnan megalakuló Budapesti Fejlesztési Központ döntene, amelybe a főváros mellett a kerületek, a kormány és más érintettek is tagot küldhetnének.
- Teljesen átláthatóvá tennék a fővárosi önkormányzatot és cégeit. Az ellenőrzést a civil szervezetek által jelölt és választott úgynevezett átláthatósági biztos látná el.
- A bűnözéstől félő budapestieknek sem kell aggódniuk, Falus azt ígéri, hogy még több térfigyelő kamerát telepít, és a helyi közösség bevonásával megtisztítja a „fertőzött” területeket.
- A hagyományos baloldali elemek sem hiányoznak a programból: a hajléktalanoknak kapaszkodó programokat dolgoznának ki, a roma fiatalokat ösztöndíjjal segítenék.
- Az internetfüggő fiataloknak is akar kedvezni: Falus ingyenwifit építene ki minél több közterületen.
- Falus szerint nem megoldás a hajléktalanok a peremkerületekben történő táboroztatása, ami Tarlós műve, ő tábor helyett szállókat létesítene.
- Külön fejezet szól a közlekedésről, és több konkrét ígéretet is tesz Falus. A főpolgármester-jelölt megígéri a 3-as metró felújításának haladéktalan megkezdését, új metrókocsik vásárlását, sőt a 4-es metrót is továbbépítené a a Bosnyák térig, illetve a budaörsi virágpiacig.
- Szintén nem egy olcsó ígéret, de Falus haladéktalanul megkezdené a Petőfi és a Lánchíd felújítását, és egy újabb hidat is építene.
A nagyszabású ígéretek mellett Falus azért a részletekre, kisebb gondokra is láthatóan ügyelni akart. A hatalmas költségekkel járó fejlesztések, vonalhosszabbítások mellett megjegyezte, hogy szélvédetté teszi a busz- és villamosmegállókat, amelyek most csak "a függőleges esőtől védenek". A programismertető végén Falus feltette a kérdést:
"Miért kell rám szavazni?"
Ezt persze meg is válaszolta rögtön. A lényeg: azért, mert a Fidesz felszámolta az önkormányzatiságot, Tarlós pedig végig gond nélkül "kiszolgálta a gazdáját", vagyis Orbán Viktort.
A programismertetés után kérdéseket nem lehetett feltenni, külön interjúkra viszont volt lehetőség, így meg is kérdeztem Falust arról, amiről egyetlen szót sem ejtett a beszédében: a pénzről. Íme Falus válasza, mégis miből finanszírozná ezt a nagyívű programot: "A programpontok jó része, például a tanodák, civil egyesületek, művészeti intézmények támogatása nem jelent nagy összeget a főváros költségvetésében.
A nagyobb, költségesebb beruházások pedig víziók,
amelyhez a budapestiek támogatását kérem. Attól nem tartok, hogy az Orbán-kormány ezeket akadályozná, hiszen egyetlen kormány sem lehet a főváros ellensége."
Szigetvári Viktor elégedetten mosolygott a beszéd után, így őt is megkérdeztem, mégis milyen pénzből lehetne ezt végrehajtani. Ő ezt válaszolta: "Vannak benne költségesebb elemek, mint a négyes metró meghosszabbítása, metrókocsik vásárlása, de nem is baj, ha egy leendő főpolgármesternek vannak hosszabb távú elképzelései. A legfontosabb, hogy olyan elemek is szerepelnek a programban, ami Tarlóséban nem: például a hajléktalanok kérdése."
Nem bírtam ki, hogy a főpolgármester-jelöltségről hosszas küzdelem után lecsúszó MSZP-s Horváth Csabát ne kérdezzem meg, hogy tetszett neki Falus programismertetője. Horváth Csaba ezt válaszolta:
"Falusnak így kellett volna kezdenie. Jól, meggyőzően ismertette a programot, amelynek nagy részével maradéktalanul egyetértek,
hiszen 95 százalékban egyezik az én programommal.
A maradék 5 százalékról pedig majd lehet tárgyalni a választások után."