Fidesz: Ne évülhessenek el a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények!
A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények - közölte Selmeczi Gabriella, az Országgyűlés népjóléti bizottságának kormánypárti elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus az MTI szerint azt mondta: a Sipos-ügy - a diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori magyartanár ügye - irányította rá a figyelmet arra, hogy lehetnek olyan, gyerekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények, amelyeknél az elévülés miatt nem büntethető az elkövető.
Selmeczi Gabriella közölte, Btk.-szigorítási javaslatukat - amelyről a tapolcai évadnyitó Fidesz-KDNP-frakcióülésen tárgyaltak - még az ősszel a parlament elé terjesztik.
Az előző ciklusban már többször is szigorították a Btk.-t a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények elévülésének ügyében. Jelenleg a speciális elévülési szabályok már lehetőséget adnak a gyerekáldozatoknak arra, hogy felnőttként forduljanak a hatóságokhoz.
Most mik az elévülési szabályok?
Az elévülés általános szabálya szerint egy bűncselekmény annyi idő alatt évül el, amennyi az érte kiszabható maximális büntetési tétel (tehát ha maximum 10 év börtönt lehet kapni egy bűntettért, akkor 10 évig nem évül el), de van egy minimum is: 5 évnél korábban semmilyen bűncselekmény nem évül el.
A gyerekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények között van olyan, amelyért 15 év szabadságvesztés is kiszabható. Ha az általános elévülési szabályok lennének itt is érvényesek, akkor például egy 5 éves korábban áldozattá vált gyereknek 20 éves koráig lenne ideje feljelentést tenni.
Az első, 2012-ben bevezett szigorítás ezt úgy változtatta meg, hogy általánosan az áldozat 23 éves koráig tolta ki az elévülési időt. 2013-ban következett a második szigorítás, ami most is érvényben van. A Btk. most azt mondja a szexuális visszaélést elszenvedett gyerekekről, hogy
az elévülés határidejébe nem számít be az a tartam, amíg a tizennyolcadik életévét be nem tölti
Ez azt jelenti, hogy a hatályos törvény szerint az 5 éves korábban áldozattá vált gyereknek 18 plusz 15, azaz 33 éves koráig nem évül el a bűncselekmény, amelyet ellene elkövettek.