Rendőrt hívtak a katonásdit játszó Marcira
Golyóálló mellényt viselő rendőrök szállták meg a napokban a szegedi Molnár utcát, mert egy ötven év körüli nő azt közölte a rendőrséggel, hogy egy férfi fegyverrel fenyegetőzik. Kiderült, hogy egy tizenéves fiú játékpisztollyal katonásdit játszott, írja a Délmagyarország.
A lapnak egy környéken lakó nő mesélte el a történetet. A barátnőjével próbálta lecsillapítani a felpaprikázott asszonyt. Nem tudták megértetni vele, hogy Marci sérült, akit minden nap Hódmezővásárhelyre, a sérült gyermekekkel foglalkozó Kozmutza Flóra iskolába visz az apja.
Ártalmatlan, rendes gyerek, a légynek se tudna ártani. Mindig előre köszön. Beszélgetni is szoktunk. Állítom, sok dolgot jobban tud, mint a felnőttek. Az okostelefont például jobban kezeli, mint mi
– mondta Ötvös Ferenc.
A rendőrség szombati közleménye szerint „a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei lövedékálló mellényben intézkedtek, mivel a segélyhívás terepruhába öltözött fegyveresről szólt.”