Lemondatnák az ELTE-n a gólyatáborokat szervező HÖK-ösöket
További Belföld cikkek
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik részvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
Azonnali hatállyal mondjon le minden olyan ELTE kari hallgatói tisztségviselő, aki a gólyatáborokban történt erőszakos bűncselekmények idején hivatalban volt, a szervezéshez bármilyen köze lehetett, követelte Körösparti Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke az ELTE egyetemi diákönkormányzati vezetőjének írt levélben. A Zaránd Péternek szóló levélben azt írja: amennyiben ezt nem teszik meg önként, Zaránd minden jogszerű eszközt használjon fel az érintettek hivatalukból történő azonnali eltávolítására.
A HÖOK elnöke azt szeretné, ha az ELTE diákvezetője egy oktatókból és hallgatókból álló vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezné a rektornál. A bizottságnak az ELTE elmúlt két évben tartott összes gólyatáborának dokumentációját át kellene vizsgálnia. Lehetőséget kell adni a résztvevők anonim panaszainak fogadására, és szükség esetén felelősségre vonási javaslatokat kellene tenni az egyetem vezetésénél.
Körösparti szerint ha ügyben nem járnak el a lehető leggyorsabban és legszigorúbban, akkor az, az egész magyar felsőoktatás hallgatói mozgalmának komolyságát és szavahihetőségét, hitelességét ássa alá. Ha ez nem történik meg, Körösparti a munkájukat becsületesen végző hallgatói önkormányzati képviselők érdekében, nem tehet mást, mint nyilvánosan is elhatárolódik az ELTE teljes hallgatói önkormányzatától.
A HÖOK-elnök a levélben azt is írja Zaránd Péternek, hogy ha ezt a helyzetet nem tudja az egyetemi HÖK-elnök a súlyának megfelelően kezelni, akkor az ELTE teljes hallgatói önkormányzatában tisztújító választást kell tartani.
A 2013-as gólyatáborban történt nemi erőszakról szóló cikkünk után az ELTE azonnali vizsgálatot rendelt el. Az állam és jogtudományi kar vezetése várhatóan büntetőfeljelentést fog tenni. Az ELTE rektora szeptember közepén már fegyelmi eljárásokat indított az intézmény fonyódligeti és jogász gólyatáboraiban idén történtek miatt. Több esetben a legsúlyosabb büntetés, azaz a hallgatói jogviszony megszűnése sem kizárt. Ezek az eljárások még zajlanak.
Fábri György, az ELTE kommunikációs igazgatója a rektori intézkedésekről akkor azt mondta: a jövőben csak úgy rendezhető gólyatábor, ha annak programját a legrészletesebb leírás mellett engedélyezi a rektori vezetés. A közreműködő felsőéveseknek a legszigorúbb szakmai és morális elvárásoknak kell megfelelniük, részvételüket személy szerint az adott kar vezetőinek kell jóváhagyniuk.
Oktatási biztos: Volt, ahol a gólyatábor közelében élőket inzultálták
Várhatóan három hét múlva lesznek eredményei annak az országos átfogó vizsgálatnak, amelyet az oktatási jogok biztosa indított az egyetemi gólyatáborokban történt erőszakos cselekmények miatt. Aáry-Tamás Lajos pénteken az MTI-nek azt mondta: több évre visszamenőleg kért információkat az egyetemi vezetőktől és a hallgatói szervezetektől. Az eddigi visszajelzésekből az már látszik, hogy többféle formája van a gólyatáboroknak. Van olyan, ahol ezt minőségbiztosítási rendszerrel megtámogatva a képzés részévé tették. Érkezett azonban olyan panasz is, hogy a gólyatáborok közelében élőket inzultáltak. Aáry-Tamás Lajos továbbra is várja a jelzéseket a panasz@oktbiztos.hu címen.