Megölte kisfiát a nyílt utcán, életfogytot kapott
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte első fokon az egri törvényszék azt a férfit, aki tavaly decemberben a nyílt utcán leszúrta 6,5 éves kisfiát az utcán. Feltételesen leghamarabb 35 év múlva szabadulhat, írja a Heol.hu.
A vádlott, T. György és védője fellebbezett az ítélet ellen. A vádlottat nem csak emberölésben, hanem kitartottságban is bűnösnek találta a bíróság, ugyanis prostituált élettársa pénzén élt, munkát nem végzett.
T. György rendszeresen fogyasztott kábítószereket, és aznap is bedrogozott, amikor megölte a fiát. A szertől üldöztetéses téveszméi támadtak, azt képzelte, meg akarják támadni és el akarják venni tőle a gyermeket. Ezért este hét óra körül a gyermekkel együtt a Füzesabonyi Rendőrkapitánysághoz ment, ahol segítséget kért. Itt várakoznia kellett, amitől ideges lett, ki-be járkált, majd a szolgálatparancsnok felszólította, hogy igazolja magát.
A vádlott erre el akart volna menni, de a rendőr a ruhájánál fogva megragadta, és megismételte a felszólítást. Ekkor a férfi hirtelen hátralépett, kiszabadította magát, majd a ruhájából elővett egy 15 centis pengéjű kést, gyermekét magához szorította, és közölte: ha nem hagyják szabadon elmenni, végez magával és a gyermekkel is. A rendőr elengedte, de aztán egy polgárőrrel együtt a nyomába eredt, és közrefogták a férfit, aki ekkor maga elé rántotta és hasba szúrta a kisfiát.
Az ítélet kihirdetésekor a bíró elmondta: a vádlott nem kórós elmeállapotú, de személyiségzavaros. A cselekmény elkövetésének időpontjában a központi idegrendszerre ható szer hatása alatt állt, az attól kialakult paranoid állapota azonban – az önhiba folytán – a beszámítási képességét kizáró vagy korlátozó tényezőként nem vehető figyelembe.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.