Gyurcsány visszaszorulását ünnepli az MSZP
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Habár az MSZP kétségkívül súlyosan kikapott a Fidesztől, és szinte minden megyében a Jobbik mögé került, nem dőltek a kardjaikba a szocialisták. Sőt, több MSZP-s bizakodóan beszélt a jövőről, egy nagy csatában ugyanis nyert a párt: legyőzte a DK-t és az Együtt-PM-et.
Éjszaka, a választási eredmények ismeretében ugyanis minden MSZP-s politikus azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz győzelmét mindenki, ők is és a választók is már hónapokkal ezelőtt elkönyvelték. Azon a sokkon is minden baloldali túltette magát a májusi EP-választáson, hogy a Jobbik a második erő. A mostani választáson az igazi kérdés az MSZP-s vezetők számára az volt, hogy szerepelnek Gyurcsányék és Szigetváriék. Vagyis, hogy most épp ki a legerősebb a baloldalon?
Erre a válasz pedig egyértelműen az MSZP. A szocialisták ugyanis több eredményt tudnak felmutatni, mint a másik két párt a baloldalon, és egyértelműen jobban szerepeltek, mint a május EP-választáson. Az MSZP-s vezetők ilyeneket említettek:
- Minden megyében megelőzte az MSZP a DK-t, az Együtt-PM országosan nem létezik, a megyei közgyűlésekben legalábbis nincs képviselőjük.
- Az MSZP két megyei jogú városnak ad polgármestert, a másik két párt nem tud ilyen eredményt felmutatni, egy megyeszékhelyen sincs DK-s vagy Együtt-PM-es polgármester.
- Az MSZP Budapesten három kerületben győzött, a DK és az Együtt-PM egy-egy kerületben. Gyurcsányék ráadásul az olyan biztosnak hitt kerületeket is simán elbuktak, mint Csepel vagy Kőbánya (tavasszal pedig itt baloldali győzelem volt).
- A XIII. kerületben, ahol a DK-Együtt-PM összefogott a szocialisták ellen, Tóth Józsefék megsemmisítő vereséget mértek Gyurcsányékra: 15-ből 15 választókerületet nyertek a szocialisták.
A fenitek miatt nem véletlenül jelentette ki éjszaka egy MSZP-s politikus:
Gyurcsányék térhódítását sikerült megállítani, ez a legnagyobb győzelmünk!
Több MSZP-s ugyanis attól tartott, hogy folytatódik a DK EP-választáson már látott előretörése, ami miatt Gyurcsány további csapásokat tud mérni a szocialistákra. Az eredmények alapján azonban a DK egyértelműen az MSZP mögé szorult.
Az előbb felsorolt okok miatt az MSZP-s politikusok ezen az estén erőteljes offenzívába lendültek, és az előző választási éjszakákhoz képest meglepő volt, hogy mennyire simán nekimennek a rivális baloldali pártoknak. Kezdődött azzal, hogy Horváth Csaba már elég korán, néhány részeredmény ismeretében beszólt Szigetvári Viktornak, hogy "el kéne gondolkodnia, hogy az Együtt-PM által erőltetett koordinált indulás megbukott".
Lényegében ugyanezt mondta Kunhalmi Ágnes budapesti elnök is az éjszakai sajtótájékoztatóján. Szerinte az a konstrukció, ahogy elindult a baloldal a választáson káros volt. Kunhalmi kertelés nélkül kimondta:
MSZP ebbe az Együtt-PM miatt ment bele, kényszer volt.
Tóbiás József pártelnök is a sajtótájékoztatóján a rossz kompromisszumokról beszélt, amelyekből többé hallani sem akar az MSZP. Ezzel viszont ő nem Szigetváriéknak, hanem Gyurcsánynak ment neki. Tóbiás arról beszélt, hogy a megújuló MSZP nem köt rossz alkukat a továbbiakban, és sem az Orbán Viktor-féle NER-ből, sem "a gyurcsányi vezérelvű politizálásból" nem kérnek.
Az MSZP-ben tehát éppen emiatt a hangulat miatt nem várható, hogy bárkinek is a fejét követelné a tagság, és követelnék bármelyik vezető lemondását. Hiszen a párt két fontos eredményt elért ezen a választáson: valamivel több pozíciót szerzett meg, mint 2010-ben, illetve megakadályozta Gyurcsány Ferenc további térhódítását.