Új vezetőt választottak az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) közös európai parlamenti delegációjának élére, miután Szanyi Tibor, eddigi MSZP-s delegációvezető felajánlotta lemondását, és a delegáció tagjai elfogadták.
Erről az MSZP-DK európai parlamenti delegációja szerda késő este tájékoztatta az MTI-t. A közös delegáció vezetőjévé a szintén szocialista Ujhelyi Istvánt választották meg. Az új vezető megbízatása a pártok közötti korábbi megállapodás értelmében a parlamenti ciklus feléig szól.
Korábban arról adtunk hírt, hogy az MSZP elhatárolódott Szanyi Tibor „ostoba, meggondolatlan, erkölcsileg vállalhatatlan cselekedeteitől, amik súlyos károkat okoztak a párt politikai közösségének".
Szanyi Tibor szerdán nyilvánosan bocsánatot kért az utaztatásért és a patkányújságírózásért is, az MSZP etikai bizottsága akkor úgy döntött: figyelmeztetésben részesíti Szanyit, de elfogadja a bocsánatkérést, és következmények nélkül hagyja Szanyi lépéseit.
Sajtónyilatkozatában a DK múlt heti kezdeményezéséről, hogy váltsák le az MSZP-DK EP-delegációjának éléről, azt közölte, "teljességgel nyitott" bármilyen újratárgyalásra, de szerinte ez csak úgy lehetséges, ha ki-ki visszaadja az ő vezetésével szerzett tisztségeit.
Az Index szeptember végén számolt be a motorosok utazásáról. Ezután Szanyi Tibor szeptember 30-án az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, nem lát kivetnivalót abban, hogy meghívta Brüsszelbe, majd uniós képviselői költségkeretéből vendégül látta a Gój Motorosok Egyesület néhány tagját. Szanyi Tibor elmondta, hogy bár valóban elvesztett egy fogadást a motorosok elnökével szemben, a meghívás civilként és családoknak szólt. A csoport 12 fős volt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Halálos áldozatot is követelt a tűz az év utolsó napján
Lakástüzek, autóbalesetek, balul elsült tűzijátékok adtak rengeteg feladatot a lánglovagoknak.
január 1., 08:59
- Belföld
Emberöléssel végződött a 2024-es év Csepelen
Anya-lánya konfliktusból lett gyilkosság.
január 1., 08:23
- Belföld
Ónos szitálás és hószállingózás is lehet 2025 első napján
Akár mínusz 2 fok is lehet napközben.
január 1., 07:57
- Belföld
Zacher Gábor: A petárdázás minden évben áldozatokat szed néhány ujj formájában, de van, aki a szemét robbantja ki
Tényleg belefulladunk az alkoholba és az egyéb szerekbe az ünnepekkor?
2024. december 31., 15:50
- Belföld
Most kiderül, melyik politikus tudott nagyot dobni az év utolsó hónapjában
Orbán Viktor és Magyar Péter is jól teljesített, de volt egy meglepetésember.
január 1., 07:57
- Belföld
Csak bizonyos esetekben lesz fizetős a személyi igazolvány
A legtöbb esetben ingyenes marad az igénylés.
január 1., 08:47
- Címlapon
Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt
David Pressman szerint az új adminisztráció nem változtatja majd meg a jelenlegi döntést.
2 órája
- Címlapon
A magyar kormány reakciójában Pressman személyes, pitiáner bosszújáról beszél
Jogi lépéseket tesz a Miniszterelnöki Kabinetiroda január 20-a után.
1 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Ha a titokminiszter korrupt, akkor a kormánynak is mennie kell
Magyar Péter szerint a büntetőjogi felelősségre vonás a magyar igazságszolgáltatásra tartozik.
37 perce
- Belföld
Magyar Péter: Életünk meccsére készülünk
A Tisza Párt elnöke megtartotta újévi beszédét.
január 1., 00:23
- Belföld
Gyurcsány Ferenc önkritikát gyakorolt az év utolsó napján
Egy, az árvíz elleni védekezéskor készült fotója ihlette meg a volt miniszterelnököt.
2024. december 31., 15:26
- Mindeközben
Schobert Norbert videót mutatott az éneklő Laráról, produkciója édesanyja szemébe is könnyeket csalt
6 órája
- Belföld
Miskolcon és Nyíregyházán születtek az új év első babái
Egy perccel éjfél után született Szófia és Milán.
január 1., 10:20
- Belföld
Menczer Tamás: Brüsszel Péterhez képest maga Gyurcsány Ferenc is egy igazmondó juhász
Újévi beszédet tartott a Fidesz kommunikációs igazgatója.
január 1., 09:22
- Belföld
Több mint 30 ügyben indított vizsgálatot idén az Integritás Hatóság, 171 milliárd forint EU-s forrást érintenek
Az elnök szerint a hatóság egyelőre nem tudja ellátni azt a feladatát, amiért létrehozták.
2024. december 31., 08:03
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbánnal szemben most orbán mutatja magát megoldásnak
Újévi fogadalmairól írt a DK elnöke.
január 1., 10:51
- Belföld
Január 1-től megszűnt a határellenőrzés a magyar–román határon
Magyar Levente szerint ez fontos nemzeti elégtétel.
január 1., 10:08
- Mindeközben
Kevés kínosabb videó létezik annál, mint amiben Demi Moore teljesen levegőnek nézi Kylie Jennert
10 órája
- Címlapon
Egyszerűen megrohamozták a magyarok a bankokat
Nagyon fontos folyamatoknak lehetünk szemtanúi.
6 órája
- Belföld
Fehérbe borulhat a szilveszter, 15 fokkal hidegebb lesz, mint tavaly ilyenkor
Az ország felére kiadták a figyelmeztetést.
2024. december 31., 06:01
- Belföld
Az állampolgárok segítségét kérik a rendőrök, egy vasúti félsorompó rongálóját keresik
Ismeretlen elkövető azonosítása a cél.
2024. december 31., 13:53
- Belföld
Így tömegközlekedik az ország szilveszterkor és az új év első napjaiban
Több változásra is készülhetnek az utasok.
2024. december 31., 07:21
- Mindeközben
Kulcsár Edina olyan előtte-utána fotókon mutatta meg fogyását, amelyek „nem Instagram-kompatibilisek”
12 órája
- Mindeközben
Kis Grófo: Ma már nem elég évente két dalt kiadni, hanem óriási munkát kell beleölni ahhoz, hogy fennmaradjon a neved
13 órája
- Címlapon
Egyre nagyobb problémát okoz Magyarországon a terméketlenség
Már népegészségügyi gondot jelent.
4 órája
- Mindeközben
Szarvas Andi: Lehet mondani, hogy pénzéhes vagyok, de mindent a magam erejéből értem el
tegnap, 21:44
- Címlapon
Meghalt Orbán Sándor, a Kádár Étkezde tulajdonosa
Az egykori étterem-tulajdonost január 10-én temetik el Budapesten.
3 órája
- Belföld
Olyan politikai montázzsal állt elő Orbán Viktor, amitől mindenkinek eláll a szava
A miniszterelnök szokatlan módon jelentkezett.
2024. december 31., 11:45
- Belföld
Több mint 20 millió forintot csaltak ki egy idős férfitól a magukat befektetési tanácsadónak kiadó csalók
Eljárás indult ellenük.
2024. december 31., 10:25
- Belföld
Durva videóval adott ki részletes figyelmeztetést a rendőrség
Sok baleset történhet, ha nem vigyázunk.
2024. december 31., 08:36
- Belföld
Itt a lista arról, melyik vármegyében a legboldogabbak az emberek
Nógrádban vélhetően ez a rangsor sem csal majd mosolyt az arcokra.
2024. december 31., 10:06
- Belföld
Őrült évet zár a magyar politika, de a Fidesz vagy a Tisza Párt nevet a végén?
Orbán Viktornak új kihívója akadt, Magyar Péter alaposan felkavarta az állóvizet – vitainterjú az Indexen.
2024. december 31., 10:49
- Mindeközben
Egyre jobban hasonlít Nicole Kidmanre tinilánya, együtt buliztak most Los Angelesben
tegnap, 20:43
- Mindeközben
Házasság első látásra: Reni váratlanul összetépte végső döntését tartalmazó levelét
tegnap, 19:43