Saját delegáltja is segített elgáncsolni a DK-s polgármestert
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Ahogy azt tegnap megírtuk, a Demokratikus Koalíció színeiben egyedül Hajdu Lászlót választották meg Budapesten polgármesternek. A XV. kerületi Fidesz azonban kifogásolta, hogy Hajdu László, a Demokratikus Koalíció polgármesterjelöltje az összes ellenzéki párt jelöltjeként tüntette fel magát több internetes fórumon, illetve helyi újságban.
A balos delegált is a Fidesszel szavazott
A jobboldali párt szerint Hajdu a programját bemutató választási hirdetésben is valótlanul állította, hogy a DK mellett az Együtt, az MSZP, az MLP, a PM és egy civil szervezet is mögötte áll jelölő szervezetként. A választási bizottsághoz fordultak. A helyi választási bizottság pedig egyhangú döntést hozott, és november 9-ére írta ki a megismételt választást. A szavazáson az LMP-s delegált nem vett részt, az egyhangú döntés pedig így azt jelenti, hogy
Úgy tudjuk az ötpárti delegáltat a szocialisták budapesti elnöksége már kérdőre is vonta a döntése miatt. A delegált azt mondta, nem voltak politikai szempontjai a szavazásnál, bele sem gondolt, politikailag milyen következményei vannak a döntésének, ő csak jogi szempontból vizsgálta a kérdést. Jogi szempontból pedig ezek szerint jogosnak találta a Fidesz kritikáit.
Ő egy idős, jogászkodó, gyanútlan delegált
− jegyezte meg egyik szocialista forrásunk.
A helyi MSZP-vezér kampányolni sem akart a DK-sért
A XV. kerületben ugyanakkor bőven van konfliktus, széthúzás, sértettség a baloldalon, ami még a Hagyó-féle MSZP-s városvezetés időszakára nyúlik vissza. Hajdunak ezzel a vezetéssel voltak konfliktusai. Hogy ennek a bizottsági szavazásnak köze van-e a régi ellentéthez, a más szereplőkkel is továbbélő konfliktushoz, azt nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy a most megválasztott DK-s Hajdu László korábban szocialista színekben volt 14 évig polgármester, később egyre rosszabb viszonyban lett az MSZP-vel, majd független, végül pedig DK-s politikus lett. 2010-ben a baloldal azért bukta el a kerületet, mert Hajdu függetlenként elindult az MSZP-s jelölttel szemben, a Fidesz ezt kihasználva tudta elhódítani az észak-pesti kerületet.
A jelenlegi XV. kerületi szocialista vezetés, azon belül is Móricz Eszter – aki az országos elnökség tagja – és Tóth Imre, önkormányzati képviselő manapság sem számítanak a legnagyobb Hajdu-támogatóknak. Olyannyira, hogy Móricz még akkor sem ment el Hajdu kampányeseményére, amikor a DK-s politikus pár héttel ezelőtt Kunhalmi Ágnessel közösen tartott kitelepülést. (Ha találkozott a kampány alatt olyan fotóval, amin egyszerre szerepel az MSZP helyi elnöke és Hajdú László, küldje el nekünk!) Hogy az MSZP-sek és a DK-sok közös frakciót alakítanak-e a képviselő-testületben a XV. kerületben, az egyelőre nem dőlt el.
Már Juhász Pétert is próbálták szívatni
Az, hogy a helyi választási bizottság helyt ad a logóhasználattal, a jelölő- és támogató kifejezések összemosásával kapcsolatos fideszes beadványoknak, nem újdonság. Ugyanez történt a VII. kerületben, illetve Juhász Péterrel az V. kerületben. A fővárosi választási bizottság azonban mindkét esetben elkaszálta a fideszes beadványt, mondván, a plakátokon, honlapokon nem az az állítás, hogy az összes logó egyben jelölő szervezet is lenne. Ez csak annyit jelent, hogy ezek a pártok, szervezetek nem indítanak saját jelöltet.
Legutóbb kedden hozott a Kúria hasonló döntést: kimondta, hogy az Együtt-PM Szövetség, az MSZP és a Demokratikus Koalíció óbuda-békásmegyeri közös polgármesterjelöltjének hirdetése, amelyben magát „A demokratikus ellenzék közös polgármesterjelöltje”-ként hirdeti, nem megtévesztő.
A XV. kerületi helyi választási bizottság döntése értelmében egyébként Hajdú Lászlónak 253 750 Ft-ot, a Demokratikus Koalíciónak 761 250 Ft-ot, és a jelölt honlapját működtető cégnek szintén 761 250 Ft-ot kellene fizetnie büntetésként.