Az ügyészség nem látott, nem hallott, nem csinál semmit
Súlyos dologgal vádol az Egyesült Államok több magyar köztisztviselőt, esetleg kormánytagot: korrupcióval. André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője pénteken azt mondta, hogy magyar kormányzati tisztségviselők a korrupciós érintettség miatt nem léphetnek be az Egyesült Államokba.
Azt eddig sem a budapesti magyar nagykövetségtől, sem a kormánytól nem tudtuk meg, hogy pontosan kiket érint az intézkedés, és milyen ügyről van szó. Megkerestük viszont a Legfőbb Ügyészséget, hogy hozzájuk érkezett-e bejelentés ebben az ügyben:
Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az Indexnek azt mondta:
sem az Amerikai Egyesült Államok részéről, sem mástól nem érkezett beadvány a Legfőbb Ügyészségre. Az ügyészség előtt nem merült fel olyan információ, amely bűncselekmény gyanújára utalna.
Megkérdeztük azt is, hogy az amerikai aggodalmak és a kiszivárgó információk alapján terveznek-e bármilyen vizsgálatot indítani. Hiszen olyan kormánytagokról, tisztségviselőkről is szó lehet, aki ellen a törvények szerint csak a legfőbb ügyész vizsgálódhat. Fazekas azt mondta:
a kialakult gyakorlatnak megfelelően, az ügyészség önmagában sajtóhírek alapján nem indít eljárást.
Az amerikai nagykövetségtől és Külgazdasági és Külügyminisztériumtól sem érkezett válasz arra, hogy milyen korrupciós ügyről vagy ügyekről lehet szó, és tett-e valaki feljelentést bármely hatóságnál.