Mi az ott a furgonban? 25 ezer kecskerák
Huszonötezer védett kecskerákot (Astacus leptodactylus) találtak a rendőrök egy bolgár furgonban a nagylaki határátkelőhelyen, a szállítmány értéke meghaladja az egymilliárd forintot – mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.
Szenti Szabolcs közölte: a bolgár jármű péntek délután jelentkezett belépésre, a rendőrök a raktér átvizsgálásakor körülbelül 800 kilogrammnyi, mintegy 25 ezer darab kecskerákot találtak ládákban elhelyezve. Ez a rákfaj Magyarországon védett, eszmei értéke egyedenként 50 ezer forint. A két bolgár állampolgárságú férfi nem rendelkezett a rákok behozatalához szükséges okmányokkal.
A rendőrség lefoglalta az egymilliárd forintot meghaladó eszmei értékű állatokat. A sofőrt és utasát, az 59 éves S. I.-t és fiát, a 29 éves S. D.-t a rendőrök természetkárosítás megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. Az eddigi adatok szerint a gyanúsítottak Belgiumba vitték volna a rákokat. A kecskerák ehető állat.
FRISSÍTÉS!!!
Ideiglenesen a Szegedi Vadasparkban helyezték el a 25 ezer kecskerákot - közölte Veprik Róbert igazgató szombat délután. Viszont ahogy egyetlen magyarországi állatkert vagy mentőközpont, úgy a Szegedi Vadaspark sincs felkészülve 25 ezer rák tartására, így a védett állatok hosszú távú sorsáról mielőbb dönteni kell.