Navracsics: Nem határolódtam el a kormánytól
Navracsics Tibor az Országgyűlés európai ügyek bizottságának keddi ülésén beszámolt az Európa Bizottságban neki szánt portfólióról. Az ismertet után a bizottság jobbikos alelnöke, Bana Tibor felvetette, hogy véleménye szerint Navracsics Tibor a meghallgatásán elhatárolódott a kormánytól, kritikával szólt a médiatörvényről és az igazságszolgáltatásról, holott korábban nem fogalmazott meg határozott kritikát ezekről a kérdésekről.
Navracsics Tibor kijelentette: nem határolódott el a kormánytól, a médiatörvénnyel kapcsolatban fogalmazott meg kritikát, az igazságszolgáltatással szemben nem, ugyanis az elmúlt években hatékonyabb lett a magyar igazságszolgáltatási rendszer. Mint mondta, a médiatörvénnyel kapcsolatos kritikái sosem voltak kérdésesek, utólag visszatekintve alábecsülték a téma érzékenységét, de jó kompromisszumot értek el az európai szervezetekkel az ügyben.
Mint ismert, október elején Navracsics Tibor írásban többek között azt válaszolta a neki szegezett kérdésekre,
a média szabadsága és sokszínűsége kulcsfontosságú a demokratikus társadalmak számára. Sajnálom, hogy a múltban néha a magyar kormány, amelynek immár nem vagyok tagja, nem tulajdonított kellő fontosságot ennek a jelentős szempontnak.