Donát
-3 °C
10 °C

Vesztett a Fidesz, Balassagyarmatra költözik a Nógrád megyei önkormányat

2014.10.22. 20:29
Salgótarjánból Balassagyarmatra kerül át Nógrád megye önkormányzatának székhelye - döntöttek többségi szavazattal a testület alakuló ülésén szerdán. Az áttelepülést felvető fideszes alpolgármester történelmi igazságtételről beszélt a költözés mellett érvelve, az MSZP-s képviselő szerint előkészítetlen és átgondolatlan a döntés. A képviselők cáfolták, hogy azért szavaztak volna így, mert Salgótarjánban baloldali többségű önkormányzat nyert. A vesztes fideszes polgármester csalás miatt a szavazatok újraszámlálását kérte, de elutasították, ezért hétfőn a Fővárosi Ítélőtáblához fordult.

Az új testület szervezeti és működési szabályzatának tárgyalásakor Barna János (Fidesz-KDNP) alelnök javasolta a székhely áthelyezését. Az újonnan megválasztott elnök, Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP) viszont hangsúlyozta: nem támogatja a javaslatot, és ezt kéri a közgyűlés tagjaitól is  – írja az MTI.

Egyrészt dörgő taps és ünneplés, másrészt nagy döbbenet fogadta, amikor a képviselők - 8 igen, 1 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett - az áthelyezésre szavaztak a salgótarjáni megyeházán.

Székyné Sztrémi Melinda, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a választások után választási csalásokra hivatkozva a szavazatok újraszámlálását és új választás kiírását kérte a helyi választási bizottságtól, amit pénteken elutasítottak. Emiatt Székyné hétfőn a Fővárosi Ítélőtáblához fordult.

Nyugat-Nógrádnak köszönhetik

A többoldalas javaslatot az ülésen osztották ki. Barna János érvei között szerepelt, hogy a választási eredmény alapján legitimitásukat hatvan százalékban Nyugat-Nógrád polgárainak köszönhetik, és ez 1994 óta így van, hiszen a megyeszékhely városok nem is szavaznak a megyei közgyűlés összetételére.

Sorolta azt is, hogy a korábbi intézményfenntartói, szakhatósági feladatok miatt ezer szállal kötődött a megyei önkormányzat a megyeszékhelyhez, de ez ma már "nem releváns", a párhuzamos területfejlesztési jogszabályok pedig kiemelik a megyei rendszerekből a megyeszékhelyeket, azoknak külön keretet biztosítanak.

A fideszes alelnök emlékeztetett, hogy Balassagyarmat 1785 és 1949 között Nógrád megye székhelye volt, és ettől egy politikai döntés fosztotta meg.

A történelemben ritkán adódik olyan pillanat, amikor vér és veszteség nélkül lehet igazságot szolgáltatni. Hölgyeim és uraim, ez a pillanat most eljött. ( ...) Engedjenek a történelmi pillanatnak, pártokon és ideológián felül egyesítsük újra Nógrád megyét (...), írjanak közösen történelmet!"

- szólította fel az alelnök a képviselőket, és hozzátette: egyhavi javadalmazását felajánlja a költözés és egyéb feladatok finanszírozására.

Előkészítetlen, átgondolatlan

Elsőként Boldvai László (MSZP) kért szót, aki közölte, sem az időszerűségét, sem a megalapozottságát nem látja a javaslatnak, és nem kíván részt venni a további munkában, majd el is hagyta a termet.

Ezután Csach Gábor (Fidesz-KDNP), Balassagyarmat alpolgármestere arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a város a vármegyeházán ingyenesen ad helyet a megyei közgyűlésnek és az önkormányzat irodáinak, erről 30-án döntenek, ha a megye elfogadja a székhelyváltoztatást.

Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés új elnöke hosszan érvelt az "előkészítetlen, átgondolatlan" javaslat ellen. Törvényességi szempontból aggályosnak nevezte, az előzetes hatásvizsgálatot pedig hiányosnak tartotta. Hiányolta a széleskörű vitát és az előzetes egyeztetéseket, valamint azt, hogy ez a megye lakosaira, intézményhálózatára, közigazgatási, közlekedési struktúrájára is hatással lehet, és ezeket sem mérték fel.

Tagadták, hogy a baloldai többség miatt szavaztak volna így

Nógrád megye önkormányzatának képviselői nem politikai, hanem területi alapon voksoltak: öt Fidesz-KDNP-s mellett egy MSZP-s és két jobbikos politikus támogatta a balassagyarmati székhelyet. 

Az MTI által megkérdezett politikusok mindegyike

cáfolta, hogy az áthelyezési javaslat hátterében az állna, hogy Salgótarjánban baloldali többségű önkormányzat nyert,
 

valamennyien azt mondták, az ülésen elhangzott érvek miatt szavaztak így.

Nógrád megye önkormányzata 15 taggal alakult meg szerdán, kilenc Fidesz-KDNP-s, három jobbikos, két MSZP-s és egy DK-s képviselő szerzett mandátumot. Skuczi Nándor elnök mellett - az előző ciklushoz hasonlóan - Barna Jánost választották főállású, a KDNP-s Bablena Ferencet pedig társadalmi megbízatású alelnökké. Utóbbi nem tagja a közgyűlésnek, a munkában tanácskozási joggal vehet részt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!