Gulyás keményen rárontott az amerikaiakra

2014.10.24. 01:19

1956 örökségéhez az lenne méltó, ha az ország tekintélyének és jó hírnevének védelme természetes nemzeti minimummá válna

- mondta Gulyás Gergely szerdán. Az Országgyűlés fideszes alelnöke ünnepi beszédében köszöntette azokat, akik 58 évvel ezelőtt a Műegyetem aulájában meggyújtották a forradalom lángját, majd gyorsan rátért az amerikai kitiltási botrányra.

Szerinte az alapértékekben való egyetértés hiánya az oka annak, hogy ma "nem tudunk egységesen fellépni a hazánkat érő méltatlan támadásokkal szemben".  Gulyás nem biztos abban, hogy a szabadság és a demokrácia meghatározásának kizárólagos letéteményesei azok, akik a nyugati demokráciákban már húsz évvel a forradalom leverése után "lelkesen éltették a vérben fogant hatalmat gyakorló magyar kommunista vezetőket".

Még kevésbé azok, akik Magyarországon demokráciában és diktatúrában egyaránt mindig minden kormánnyal azonosulni tudtak, ha anyagi érdekük fűződött hozzá vagy ha saját maguk és kegyeltjeik lehettek hatalmon.  Gulyás Gergely szerint annak idején a szabad és demokratikus világ a hangos és látványos elítélő gesztusokon kívül nem tett semmit azért, hogy a kommunista megszállás ne döntse újra rabságba Magyarországot.

Akik annak idején hallgatólagosan jóváhagyták, majd tétlenül nézték a magyar forradalom elleni szovjet intervenciót, ma nem csupán az ország önrendelkezéshez való jogát nem tartják tiszteletben, de a téves helyzetfelismerésükből adódóan azt sem veszik észre, hogy saját hazájuk megbecsülését rombolják egy ország velük eredetileg szimpatizáló milliónyi polgárának szemében.

A fideszes képviselő azok után vélte úgy, hogy az Egyesült Államok kivívta, de legalábbis ki kellett volna, hogy vívja a magyarság haragját, hogy az amerikaiak szóltak: nem engednek be hat korruptnak tartott kormányközeli embert az országukba, náluk ugyanis van erre egy külön szabály. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János és a nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály eddig az ügyben inkább a két ország barátságát és együttműködését próbálta hangsúlyozni, és az USA segítségét kérték a vádak tisztázásához.