Itt egy minidráma, ami mindent elmond az ellenzéki összefogásról
Bod Tamás gyulai képviselőt nyilvánosan megbüntette a Demokratikus Koalíció gyulai szervezete, többé nem használhatja a párt nevét és logóját.
És hogy miért? Mert az Együtt-PM, az MSZP és a DK színeiben indult, újságíróból lett politikus
A gyulai DK ügyvezető alelnöke, Lebenszky Attila nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, ami szerint Bod Tamás vállalta, hogy amennyiben az őszi önkormányzati választáson a baloldali összefogás csak egyetlen képviselőt küldhet a kompenzációs listáról a képviselőtestületbe, akkor ő visszalép Leel-Őssy Gábor, gyulai DK-elnök javára.
Ez azonban nem történt meg. És hogy miért? Bod Tamás szerint azért, mert a dokumentumot
- így jogilag nem érvényes a nyilatkozat.
Sajnos arról, hogy ki vagy kik nem írták alá a dokumentumot, már nem nyilatkozik Bod. Az MTI híréből már csak annyi derül ki, hogy az MSZP továbbra is kitart a képviselő mellett.
Hát ennyin múlt az ellenzéki együttműködés a Viharsarokban, pedig igazán szépen indult
A korábban tényfeltáró újságíróként a Népszabadságban, az ÉS-ben és a Magyar Narancsban publikáló Bod Tamás mögött már a tavaszi parlamenti választásokon is felsorakoztak a baloldali pártok + akkor a Magyar Liberális Párttal kiegészülve. Sajnos azonban velük együtt is csak 22 százalékot sikerült elérnie, míg a fideszes jelölt 46-ot kapott.
Bod Tamás ősszel a három párt polgármesterjelöltjeként még rosszabb eredményt ért el: 16 százalékot kapott a fideszes Görgényi Ernővel 68 százalékával szemben. Képviselőjelöltként is bepróbálkozott a gyulai 5-ös számú körzetben, de ott is csak 22 százalékot kapott. Végül a gyulai képviselőtestületbe is csak a kompenzációs listáról került be, hogy egyszemélyben képviselje a baloldali értékeket 10 fideszes, 1 jobbikos és 2 civil mellett.