Megnyert körzetét bénázhatja a baloldal
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Két időközi parlamenti választást is tartanak a következő időszakban, amelynek ezúttal nemcsak helyi tétje lesz. Az MSZP-s Kiss Péter halála miatt Újpesten három hét múlva, a fideszes Navracsics Tibor EU-biztosi megbízatása miatt pedig Veszprémben pár hónap múlva lesz ismét szavazás. Ha a Fidesz mindkét helyen veszít, a kétharmadtól is elbúcsúzhat.
Persze ennek a jelenlegi helyzetben sincs nagy valószínűsége. A baloldalnak az amerikai kitiltási botrány és az internetadó miatt kialakult kormányellenes hangulat ellenére sem lesz egyszerű nyernie két körzetben, sőt információnk szerint a baloldalon a vezetők többsége úgy számol, hogy
Budapest 11. választókerületében, vagyis Újpesten és Angyalföld északi részén november 23-án tartják a voksolást. Az MSZP az országosan ismeretlen helyi képviselőkét Horváth Imrét indítja, míg a Fidesz ismét Hollósi Antal kórházigazgatót jelölte, aki tavasszal ugyan veszített, de 2010-ben már nyert Újpesten parlamenti mandátumot. Velük együtt 13-an versenyeznek a parlamentbe jutásért, köztük olyan országos hírességek, mint a jobbikos Urbán Flórián vagy a tisztségekért előszeretettel induló szociáldemokrata Schmuck Andor.
Ők a jelöltek az újpesti választáson
Ács László ZÖLDEK
Busi Erika Független
Galyas István Független
Dr. Hollósi Antal Gábor Fidesz-KDNP
Horváth Imre MSZP
Janoviczki Imréné MUNKÁSPÁRT
Kanász-Nagy Máté LMP
Samu Lászlóné Független
Schmuck Andor Ákos SZOCIÁLDEMOKRATÁK
Szepessy Zsolt László Független
Sztojka Gyöngyi Független
Tanay Gábor Tamás JESZ
Urbán Flórián Jobbik
Öt ok, amely rontja a baloldal esélyeit
Kiss Péter tavasszal simán hozta a választókerületet a baloldali összefogásnak, öt százalékot, majdnem háromezer szavazatot vert a fideszes Hollósira, a körzetben az összefogás listája is több szavazatot kapott, mint a Fidesz. Könnyen azt hihetnénk, hogy a baloldalnak egy ilyen, számára ideális körzetet gyerekjáték újra behúznia. De ez koránt sincs így. Az MSZP esélyeit több tényező is rontja:
1. Az őszi sokkoló újpesti vereség. Az október 12-i választáson a Fidesz és a kormánypárti Wintermantel Zsolt olyan simán és olyan nagy különbséggel (52-35 százalékra verte a szocialista ellenfelét) győzött Újpesten, hogy az MSZP országos vezetői közül többen- akárcsak a csepeli és kőbányai vereségnél - "érthetetlennek és sokkolónak" nevezték az eredményt.
2. Az ismeretlen baloldali jelölt. Az MSZP az országos közvélemény számára váratlanul egy helyi képviselőjét, az ifjú titánnak aligha nevezhető hetvenéves Horváth Imre határőr alezredest jelölte szeptember végén. Trippon Norbert újpesti MSZP-elnök ezt Horváth "erős helyi beágyazottságával" indokolta. Horváth valóban ismert és népszerű Káposztásmegyer egy részén, ahol a mostani és a 2010-es önkormányzati választáson is helyi képviselővé választották. Kérdés azonban, hogy a teljes IV. kerületben és Angyalföldön ez elég lehet-e a sikerhez.
A helyi MSZP-sek eleinte ismertebb jelölttel próbálkoztak volna (a helyi elnök Trippon Nobert nem jöhetett számításba, mert az akkor még zajló polgármesteri választáson indult), és Kunhalmi Ágnes budapesti elnököt győzködték. Ő azonban már megválasztott parlamenti képviselőként egy számára ismeretlen körzetben nem vállalta a jelöltséget. Így lett Horváth Imre.
3. Az Összefogás széttartása
A baloldali pártok (MSZP, DK, Együtt, PM, MLP) januári megállapodása - bár az azóta történtek után meglepőnek tűnhet, de - még mindig érvényes. Ennek egyik fontos eleme, hogy ha a parlamentből bármilyen okból kiesik egy képviselő, az a párt jelölhet újat, amelyiknek kiesett a képviselője. Így volt ez a DK-s Molnár Csaba és az MSZP-s Botka László lemondása után is. Kiss Péter halála után ezért jelölhettek a szocialisták új embert, a többi baloldali párt pedig kénytelen volt elfogadni őt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy örömmel is támogatják az MSZP-s jelöltet.
Mellette Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Boruzs András, a Magyar Liberális Párt pártigazgatója, Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője, Fodor Gábor, az MLP elnöke, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Molnár Csaba és Vadai Ágnes, a DK alelnökei és Horváth Csaba, az MSZP alelnöke.
Az Együtt-PM már szeptemberben eldöntötte, hogy elfogadja az MSZP döntését, nem állít saját jelöltet, de az együttműködéshez nem csatlakozik, nem is kampányolnak Horváthnak. A logójukat sem engedték odabiggyeszteni Horváth neve mellé.
A DK-sok szintén vonakodva támogatják Horváthot, miután az MSZP október közepén közölte, hogy a továbbiakban nem hajlandó együttműködni Gyurcsány Ferenccel. Úgy tudjuk, az újpesti DK-sok teljesen kimaradnak a kampányból, nem szerveznek kitelepülést, Horváth neve mellől a DK-s logó is hiányozni fog.
A Magyar Liberális Párt "kegyeleti okokból" nem indít ellenjelöltet, de jelezte, hogy szeretné felülvizsgálni az év elején kötött, "tiszavirág életűnek bizonyult" összefogási megállapodást. Mondanunk sem kell, az MLP logója sem lesz ott Horváth neve mellett a szavazólapon.
4. Értékes szavazatokat veszhetnek el. Az időközi választásokon jellemzően alacsony a részvétel, így még értékesebbé válik minden szavazat. Az MSZP-sek információnk szerint tartanak attól, hogy az országosan ismert, ráadásul jó újpesti kapcsolatokkal rendelkező Schmuck Andor jó néhány szavazatot elvisz Horváthtól (Schmuckot az újpesti MSZP-ből zárták ki annak idején). Szintén megzavarhat néhány szavazót, hogy jelölt lett - igaz, függetlenként - az Összefogás párt vezetője, Szepessy Zsolt volt monoki polgármester is.
5. Megindult a jobboldali kommunistázás. A jobboldal is kétségtelenül megérezte, hogy nyerhető számára a körzet, a Magyar Nemzet hétfőn azzal a hírrel jelent meg a címoldalán, hogy "a KGB képezte az MSZP újpesti jelöltjét". A cikk a korábban határőrként dolgozó Horváth 1984-ben öt hónapos kurzuson vett részt Moszkvában, ahol a határőr-alakulatok taktikai irányítását és hadvezetési ismereteket tanult.
Mivel a KGB sok egyéb feladata mellett a Szovjetunió határőrizetét is ellátta, a határőrképzést is a KGB szervezte, így nem meglepő, hogy egy határőr tiszt akkoriban részt vett egy ilyen képzésen. Az MSZP el is ismerte a dolgot közleményében: "mint határőr-parancsnok – másokhoz hasonlóan – ténylegesen részt vett a szakmai előmeneteléhez szükséges továbbképzésen". A cikk szocialista értelmezések szerint "csak" Horváth kommunista rendszerben betöltött szerepére akarta felhívni a figyelmet, és ezt gyors értékelésük szerint sikerrel tette, de remélik, hogy az újpesti és angyalföldi szavazókat ez nem befolyásolja semmiben.