Tiltakoznak az alapítványi és magániskolák a megszorítások ellen
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Tiltakozik az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) a jövő évi költségvetési javaslatban tervezett megszorítás ellen, mivel úgy vélik, hogy ez az alapítványi iskolák nagy részének bezárásához és akár több ezer pedagógus elbocsátásához vezethet.
Magániskola ≠ gazdag gyerekek iskolája
Mint ismert, 2015-től a nem állami köznevelési intézményekre új támogatási rendszer vonatkozna, a gazdasági társaságként működő fenntartók az eddigi 33 helyett 30 százalékát kapnák a közszolgálati feladatot ellátókat megillető alaptámogatásnak, míg az egyesületek, alapítványok a teljes bértámogatás 75 százalékát kapnák a korábbi 100 százalék helyett.
Az AME állásfoglalást adott ki az ügyben, eszerint azt kérik a kormánytól, hogy vonják vissza a törvényjavaslatot. Mint írják, a források csökkentése a végleges ellehetetlenülést eredményezné nagyon sok intézmény esetében, és remélik, hogy ez nem egy oktatáspolitikai koncepció része, hanem torz információkon alapuló pénzügytechnikai probléma.
Tudomásul kell venni, hogy az alapítványi szféra nem csak az elit képzéséről szól. Az alapítványi iskolák zöme közel sem a gazdag elit gyermekeinek iskolái; hátránykompenzáló, második esélyt biztosító, esetleg sajátos nevelési igényű, különös bánásmódot igénylő diákok és családok utolsó lehetősége.
Az AME közleménye szerint az alapítványi iskolák jelenleg is alacsonyabb állami forrásból ugyanazt a közfeladatot látják el, mint állami, egyházi társaik. A bérek például átlagosan a költségek legfeljebb kétharmadát jelentik. Úgy vélik, hogy amennyiben így fogadják el a jövő évi költségvetést, akkor nemcsak iskolák zárhatnak be, hanem akár több ezer pedagógus és munkavállaló is elveszítheti az állását.
Közlésük szerint 2013-ban 232 875 tanuló tanult 750 nem állami, nem egyházi fenntartású közoktatási intézmény 2664 telephelyén, akiket 10 147 pedagógus tanított, és ahol közel 3000 egyéb munkavállaló dolgozik. Az AME emlékeztet arra, hogy 2010 őszén Hoffmann Rózsa azt mondta, hogy a kormánynak nem célja az alapítványi és magániskolák ellehetetlenítése.
Nem mindegyik kérhet tandíjat
A szerdai Magyar Nemzetnek a tervezettel kapcsolatban nyilatkozott egy érintett alapítványi iskola egyik vezetője is, aki szerint, ha így fogadják el a költségvetési törvényt, akkor az ahhoz vezethet, hogy az alapítványi iskolákban tandíjat kell bevezetni.
Peti Sándor, a Vadaskert Fejlesztő és Felzárkóztató Általános Iskola fenntartásáért felelős alapítvány kuratóriumi elnöke szerint erre azonban nem minden iskolában kerülhet sor, például náluk sem, mivel náluk hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű, sokszor csonka családban nevelődő gyerekek tanulnak.
Ezektől a családoktól értelemszerűen nem várhatjuk el, hogy pótolják a forráshiányt
– mondta Peti Sándor.
A köznevelési államtitkárság a lappal közölte, hogy az alapítványi iskolák pedagógus munkakörben dolgozó alkalmazottai után 2013 októberében átvállalta az állam a munkabéreket és a járulékokat. Ez a megnövekedett szerepvállalás azonban nem indokolt, ezért térnek vissza a 2013 előtti kerethez.