Batman karambolozott a Várhegy-alagútban
Különleges angol sportkocsi tört össze csütörtök délután Budapesten, a Várhegy-alagútban. Több olvasónk is küldött fotót az egyik balesetes autóról, egy BAC Mono típusú, együléses sportkocsiról, ami körülbelül 43 millió forintba kerül.
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/716/7169/71692/7169247_0a2c24f553d4d7a11abfd184f2afed94_wm.jpg)
A rendőrség az Indexnek elmondta, hogy három autó koccant itt össze, a helyszínen váltakozó irányban engedik a feltorlódott forgalmat. A mentők nem vittek be a kórházba senkit, nagyobb sérülés nem történt. A környéken csütörtök este nagy volt a dugó.
A 444.hu szerint a BAC (Briggs Automotive Company) Mono a Magyarországon élő kanadai üzletemberé, Josh Cartué lehet, akinek van egy ilyen autója, az MTI fotóin pedig egy hozzá hasonló figura intézkedik a háttérben. Cartu autóversenyző, a Ferrari pilótája, és gyűjti a luxusautókat.
Cartu később a twitterén bejelentette, hogy jól van, és egy motoros miatt történt a baleset, aki átvágott az ő sávjába, de Cartu mindent megtett, hogy elkerülje az ütközést.
Olvasónk, Győrbíró Tibor nem sokkal a baleset előtt, délután negyed kettőkor készítette az alábbi képet az akkor még ép kocsiról és gazdájáról az alagúttal szemben lévő Gresham-palota előtt.
![bac](https://kep.cdn.index.hu/1/0/716/7169/71695/7169599_583beb037d07d780de85b633f790d372_wm.jpg)