További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- A kormány felújítaná az egész budai Várat
- A munka 10, de akár 20 évig is tarthat, és 200 milliárdba kerülne
- Négy éve kiírtak már pályázatot a munkára, most azonban nincs szó ilyesmiről
- Jövőre elkezdenék az amerikaiaktól visszakapott, nem kutatott Táncsics-börtön feltárását
- A megaberuházás összefügg a Liget projekttel, de arról L. Simon mást gondol, mint a projektért felelős Baán László
- Vicces dolgok derültek ki a költségvetésről
Eddigi legnagyobb léptékű építészeti projektjébe kezd bele az Orbán-kormány. Tíz-, de az is lehet, hogy húszéves léptékű tervet indítanak a budai Vár egészének felújítására. A miniszterelnök vezette a felújításért felelős Hauszmann-bizottság első ülését, ahol eldöntötték: már jövőre 1,5 milliárd forintot fordítanak a munkára, amely összesen 200 milliárd forintba is kerülhet.
A sajtótájékoztatót L. Simon László tartotta, aki tolmácsolta Orbán Viktor meglátását, miszerint a Vár „a magyar nemzet számára jelentős szimbolikával bír”, ezért kell felújítani. A Várnak a kormány elsősorban kulturális funkciót szán, állította az államtitkár. Egyelőre ugyanakkor csak az államigazgatás egyes részeinek felköltözéséről lehet konkrétumokat tudni: Orbán Viktor és Miniszterelnökség 2016-ban már a Karmelita kolostorban dolgozna. A műemlékegyüttes felújítási munkái jelenleg is folynak. Egy kortárs épületet is felhúznak a régiek mellé.
Feltárják IV. Béla palotáját
Jövőre kezdik el a felújítás egyik legizgalmasabb munkáját, a Táncsics-börtön udvarának feltárását. A Táncsics-börtön 1948-tól az idei nyárig amerikai tulajdonban volt, így eddig ott semmilyen régészeti munka nem folyhatott. Az épület udvarán jövőre régészeti munkákat kezdenek, hogy feltárják a IV. Béla korabeli első palota és a királyi pénzverde maradványait. A munkára 800 millió forintot szánnak.
Jövőre kezdenek neki a palotarész két emblematikus termének, a Szent István-teremnek és a trónteremnek is.
Nem lesz pályázat
A részleteket is ismertető terv furcsasága, hogy L. Simon kérdésünkre azt mondta: nincs szó arról, hogy általános építészeti koncepciót dolgozzanak ki. A válasz különös, mert a várfelújítás építészeti terveinek elkészítésére már 2010-ben kiírtak pályázatot, és akkor meg is kezdődött a küzdelem az építészeti szereplők közt.
L. Simon szerint az egyes épületek vagy építészeti egységek tervezésére esetleg pályázatot írnak ki, de csak akkor, ha az adott szakasz munkálatai következnek. Ha pedig az adott projekttel egy szakember régóta foglalkozik, akkor pályázat sem lesz, ő kapja a munkát.
Az államtitkár hosszú távú tervként említették az Országos Széchényi Könyvtár elköltöztetését is. A könyvtár a tervek szerint valamelyik metrómegálló környékére kerülne, nem feltétlenül a belvárosba.
Mindegy, mit mond a költségvetés, ha kell, lesz pénz
A Vár felújítása szorosan összefügg a kormány másik presztízsberuházásával, a Liget projekttel. Bár a kormány arra a beruházásra meglepő módon csupán 8 millió forintot különített el a jövő évi költségvetésben, L. Simon szerint a projekt nem áll le. Pont azért nem, mert a Várból el kell költöztetniük a Nemzeti Galériát, azaz mindenképpen szükség lesz egy új múzeumra. (Mindez egyébként alátámasztja korábbi meglátásunkat, miszerint a Liget projekt csak azért létezik, hogy Orbán Viktor felújíthassa a Várat.)
L. Simon egyébként érzékeltette a költségvetés komolyságát azzal a kijelentésével, hogy nem jelent semmit, hogy ilyen szerény összeget szántak a múzeumi negyedre, mert ha kell több, akkor úgyis adnak.
A múzeumi negyeddel kapcsolatban hangzott el az, hogy a Kúria mielőbb beköltözne a Néprajzi Múzeum Kossuth téri épületébe, ezért azt a múzeumot építik meg először a Ligetben. Ez szembe megy mindazzal, amit a projekt felelőse, Baán László mond, aki már építészeti pályázatot is kiírt az első épületre. A Szépművészetit, a Nemzeti Galériát és a Ludwigot egyesítené egy új múzeumban. Erről és a terv furcsaságairól itt olvashat.
Az államtitkár megemlítette, hogy a felújítással kapcsolatban társadalmi párbeszéd is lesz, de a Liget projekttel mutatott párhuzamot, hogy erről semmilyen további konkrétum nem hangzott el.
A Vár sorsáról döntő bizottságnak Orbán és L. Simon László mellett további A kategóriás fideszes politikusok is a tagjai, például Lázár János és Rogán Antal. Tag még az I. kerület polgármestere, Nagy Gábor Tamás, továbbá történészek, régészek, jogászok, mondta az államtitkár.
A Várbazár elkészült
Legalább is ezt állította L. Simon László a sajtótájékoztató végén. Információink szerint a Várral összeköttetést biztosító liftek továbbra sem működnek, és az utcán is folynak a munkálatok. Az államtitkár elmondta, hogy továbbra is szeretné, ha a Várbazár előtti útszakasz korzó lenne.