Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Kassára viszik Abdáról Ilonkát

2014.11.15. 08:53
Szlovákiába szállítják Ilonkát, a Malév kultikus IL–18-asát, mely Győr mellett designerétteremként töltötte nyugdíjaséveit az abdai bazársor végnapjaiig. Leszerelése után tévéreklámban adták el az Elvis Szövetkezeti Kft.-nek, most a Légiközlekedési Kulturális Központ vette vissza, és adja kölcsön egy szlovákiai repüléstörténeti kiállításnak.

9000 méter magasan úszik a levegő óceánjában Moszkva felé a Malév első óriás repülőgépe 90 utasával. Alattunk Moszkva, közli a rádióriporterrel a gép parancsnoka. Alig 3 órás száguldás után az IL-18-as begördül a Vnukovoi légikikötőbe. A turisták előtt feltárul Moszkva szépséges panorámája.

dörögte 1960 nyarán a Filmhíradó (Moszkváról kiemelve, hogy „a forgalom zavartalan lebonyolítására a fő útkereszteződéseknél aluljárókat építettek a gyalogosoknak” – ilyet azóta láttunk máshol is). A Malév a hatvanas évek óta repült ilyen gépekkel, az egyik máig kultikus Győr környékén, ahonnan hosszas pár nap múlva Szlovákiába kerül.

Az IL–18-ast az Iljusin tervezőiroda fejlesztette ki a Kerozingozos blog szerint, 1957-ben szállt fel először, 1978-ig több mint 700-at gyártottak az Aeroflotnak és a szovjett blokk légitársaságainak. Katonai altípusok is készültek a Szovjet Légierő és Haditengerészeti Légierő megrendelésére, például szállító, rádióelektronikai felderítő feladatkörökbe. Néhány helyen máig használják:

Naposcsibe-exportőr

A Malév első IL-18V-asa után hat V és egy D változat került Magyarországra – utóbbi 1967-ben, HA-MOI lajtromjel alatt. Ennek utolsó betűjéből származott a repülőtéri szlengben az Ilona, Szép Ilonka becenév. A sugárhajtású gépek megjelenése után a légcsavaros Iljusinokat teherszállításra fogták be a nyolcvanas években, bábolnai naposcsibéket rendszeresen szállítottak külföldre. Ilonka utolsó nemzetközi útján 1989. január 25-én érkezett vissza Algériából, Gratzer Károly, a gép utolsó pilótája is ekkor vonult nyugdíjba.

Ínyenceknek: az IL–18 D adatai

  • Utazósebesség: 675 km/h
  • Utazómagasság: 10 000 m
  • Maximális hatótávolság: 6 500 km
  • A szárny fesztávja: 37,42 m
  • A szárny felülete: 140 négyzetméter
  • A törzs hosszúsága: 35,9 m
  • Hajtómű típusa: 4 x AI-20M légcsavaros gázturbina
  • Egy hajtómű több mint 4000 LE teljesítmény leadására alkalmas.
  • Üzemanyag tartályainak kapacitása: 30.000 L
  • Hasznos terhelés teherszállítás esetén: max. 13,5 t

Magyarországon három baleset is történt IL-18-asokkal, ezekben összesen 61 ember halt meg. Egyszer Ilonka is majdnem otthagyta a fogát, erről bővebben itt olvashat.

(forrás)

A HA-MOI utolsó útján Ferihegyről Pápára repült, itt a szárnyait leszerelve a 83-as főúton és Győrön keresztül vitték Abda közelébe, a 85-ös és 1-es főutak csomópontjába. Itt szerelték össze, és a vendéglős vállalkozó, aki a királyi tévében lejátszott felhívásra jelentkezett, itt építette köré az Elvis-parkot (magát a gépet is beépítették egy étterembe).

A szállítás négymillió forintba került, és a Kisalföld úgy tudja, további negyvenmillió kellett ahhoz, hogy az Elvis Szövetkezeti Kft. étteremmé, 180 férőhelyes terasszá, kávézóvá és éjszakai bárra alakítsa a gépet. A kuriózum sorsát a Győr és Hegyeshalom között 1997-ben átadott autópálya pecsételte meg: elszívta az abdai bazársor és vele az Elvis-park vendégeit. Pár évig még üzemelt veszteségesen az étterem, 2000-ben bezárták a repülőgépet.

Kassára szánják

2007-ben még Club Sky néven otthont adott néhány latin táncestnek, pálmafákkal, nádbútorokkal díszítették a 2008-as búcsúbuliig. Az épületből 2011-ben emelték ki, farokrészét és jobb szárnyát megcsonkították, majd.azóta is a közelben várta, hogy döntsenek a sorsáról. Felmerült például az is, hogy a gép az M1-es autópálya egyik pihenőjében kezdhetne új életet újra étteremként.

A HA-MOI lajstromjelű Malév IL–18-as gépet, november 17-én szállítják Kassára – adta a héten hírül a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK), mely a ferihegyi Aeropark repülőgép-múzeumot üzemelteti (az LKK decemberben 95 millió forintos állami támogatást kapott egy modern repülőmúzeum és látogatóközpont létrehozására a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren). A repülőgép törzse a BauTrans speciális trélerén hétfő este indul el Abdáról.

kep
Fotó: Iceman / kerozingozos.hu

A repülőgép az LKK és a Kassai Repülőgépmúzeum között létrejött együttműködés keretében költözik a szlovákiai repülőgép-múzeumba. Az Il-18-ast Kassán kösszeszerelik és restaurálják, visszakapja eredeti Malév festését, fedélzetén egy magyar repüléstörténeti kiállítás várja majd a látogatókat. „Az utóbbi tíz évben rendkívül rossz állapotba került repülőgép szét- és összeszerelésének, szállításának valamint restaurálásának költségeit a szlovák fél vállalta magára” – írja az LKK.

Az Iho.hu szerint a gépért cserébe a szlovákok az új ferihegyi látogatóközpont Tu-154-esének restaurálásában vesznek majd részt, az IL-18-as pedig, bár Szlovákiában állítják ki, továbbra is magyar tulajdonban marad.