Senki sem nyer a Fidesz zsugorodásából
Harmincötről 30 százalékra csökkent egy hónap alatt a teljes lakosság körében a Fidesz támogatottsága. Az „elvándorlók” azonban nem erősítik a többi pártot, csupán a bizonytalanok körét bővítik – állapította meg a november első felében felvett adatokat elemezve az Ipsos.
A Fidesz az elmúlt egy hónapban annyi szavazót veszített el, mint amennyit a parlamenti választások óta összegyűjtött – továbbította a közvélemény-kutató megállapítását az MTI.
Bizonytalanok pártja
A Fidesz visszaesése mellett egy-egy százalékpontos csökkentést könyvelhet el a most 11 százalékos MSZP és a 2-2 százalékos DK és az Együtt-PM. (Utóbbiak szétválása miatt a következő felmérésben már külön fognak szerepelni.)
Egyedül a Jobbik és az LMP emelte 1-1 százalékponttal támogatottságát, előbbi így a közvélemény-kutatónál ismét a második legnagyobb pártként jelent meg a maga 13 százalékával. Az LMP a növekedés után 4 százalékon áll.
A legnagyobb tábort azonban a bizonytalanok tábora adná, lehagyva a Fideszt. A lakosság októberben 31, novemberben 35 százaléka érezte úgy, nem volna kire szavaznia egy most vasárnapi választáson.
A szavazókkal nincs gond
A biztos szavazók körében azonban a Fidesz fölénye nincs veszélyben. Az Ipsos szerint itt a Fidesz 48 százalékon áll – igaz, az október eleji 55 százalékhoz képest itt is látványos a csökkenés. Ebben a kategóriában a jobban mozgósító Jobbik második helye még egyértelműbb, mint a teljes lakosság körében: a pártra 21 százalék szavazna, szemben az MSZP 15 százalékával. Az LMP itt 6 százalékos, az Együtt-PM és a DK 2 százalékos.
Ott gyengült, ahol erős
A kormánypártot elhagyók főképpen a fiatalok, a középkorúak, a középrétegek, a 10 ezer fő alatti városok lakói között találhatók – ezek azok a társadalmi közegek, amelyekben a Fidesz kimagaslóan jól szerepelt az idei három választáson. Szokatlan, hogy az életkor emelkedésével egyre nagyobb a párt támogatottsága – állapította meg az Ipsos.
A Fidesz támogatottsága
- a 30 év alattiaknál 24 százalék,
- 30-50 között 29 százalék
- 50-65 év között 33 százalék
- 65 felett 37 százalék.
Az MSZP és a Jobbik mérete azonos, ám teljesen más bázisra épülnek: az MSZP 50 felett, a Jobbik a fiataloknál számíthat a második helyre a Fidesz mögött. De a Jobbik nagy előnye, hogy híveinek 71 százalék kész meg is jelenni a szavazáson, míg az MSZP tábora passzívabb, csupán 53 százalék kész arra, hogy le is adja voksát kedvenc pártjára.