Rászálltak Juhász Péterre, mert nincs semmije, csak adóssága
További Belföld cikkek
Miután kiderült, hogy az V. kerület negyedével olcsóbban adott túl 2010-ben öt ingatlanon, amelyeket offshore cégek szereztek meg, és azzal egyidőben, hogy kijött a hír, hogy Rogán Antalék Portik élettársával üzleteltek − a Prisztás-gyilkosság elítéltjével élő Pápa Marianne áron alul kapott üzlethelyiséget az V. kerületben −, a Magyar Nemzet vezető anyagban, "Rejtély, hogy miből élt Juhász Péter" címmel írt arról, hogy az Együtt belváros-lipótvárosi önkormányzati képviselőjének vagyonnyilatkozata szerint
Mintha éheztek volna
Az V. kerületi alpolgármester nem is tétlenkedett: összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez Juhász Péter ellen, mert véleménye szerint valótlan a politikus vagyonnyilatkozata, írja az MTI. Az a logikus következtetés ugyanakkor valamiért sem a lapban, sem az alpolgármesterben nem merült fel, hogy Juhásznak talán éppen azért lehet ennyi tartozása, mert nem volt elég bevétele.
![Juhász Péter](https://kep.cdn.index.hu/1/0/727/7272/72720/7272085_eb303b2bab5283c97c82735630d25383_wm.jpg)
Böröcz László közleménye szerint Juhász Péter vagyonnyilatkozata valótlan, abból ugyanis
úgy tűnik, mintha ő és családja az elmúlt években éheztek volna.
Juhász saját bevallása szerint más jövedelme nincs is, mint amit képviselőként az önkormányzattól kap. Késve leadott vagyonnyilatkozata nem tartalmazza a vagyontárgyait sem, így például azt a gépkocsit amit egész évben használt, írja Böröcz.
Juhász: Tényleg nincs semmim
Megkerestük Juhász Péter, hogy segítsen megmagyarázni, hogyhogy nincs semmije. Ezt válaszolta:
Tényleg nincs vagyonom. Nem letagadok bármit, hanem nincs. Se lakásom, se kocsim.
A vagyonnyilatkozatával kapcsolatos kérdőjelekre pedig azt válaszolta, a novemberben leadott dokumentum egy átmeneti állapotot tükröz. Fizetést utoljára az augusztusi hónap után kapott a Haza és Haladás Egyesülettől, ahol alkalmazásban állt (ez az Együtt mögött álló szervezet). A kampány idejére nem kapott fizetést, mert meg akarta várni, hogy az önkormányzati választáson „mi jön össze″.
A vagyonnyilatkozata ezeknek a hónapoknak a vagyoni helyzetét tükrözi: Juhász állítása szerint ezt az időszakot „családon belül" valahogy átvészelték, kicsit összébb húzták magukat.
Az önkormányzati választást követően pedig a párt és a baloldal gyenge szereplése miatt nem túl sok minden jött össze. Juhászt sem V. kerületi polgármester nem lett, se a fővárosi közgyűlésbe nem került be – noha információink szerint az Együtt vezetése neki ígérte a kompenzációs mandátumot, de azt végül a Szolidaritás vezetője és az Együtt társelnöke, Székely Sándor kapta meg. Juhásznak így egyedül az önkrományzati képviselősége után járó juttatások maradtak, ahogy az a vagyonnyilatkozatában is szerepel.
A politikus az Indexnek azt mondta, januártól az Együtt alkalmazásába kerül és lesz ismét plusz bevétele.