Egy taxis napja a jég fogságában

DMOHA20141202011
2014.12.02. 17:40

László első fuvarja kedden reggel Nagykovácsiba szólt, egy híres ügyvédet kellett volna behoznia Budapestre. László akkor még nem sejtette, hogy egyszerre néz a legkalandosabb és a legunalmasabb munkanapja elé. 

"Reggel hat körül még valahogy kisurrantam Nagykovácsiba, néhány kocsival együtt végigszlalomoztuk az utat, nagyon sok volt a leszakadt faág, kerülgetni kellett őket" - emlékezett vissza a bajok kezdetére László.

"Amikor aztán már majdnem a címen voltam, láttam, hogy nem tudok feljutni az ügyvéd házáig. Kézzel arrébb húztam néhány leszakadt, jeges vezetéket, de akkor már jött az ügyvéd úr és mondta, hogy nem lehet kihajtani a városból, lezárták az utat.

Ott maradtam és se fuvar nem volt, se semmi, csak ennek a borzalmas pusztításnak a látványa. Olyan volt, mint egy tájfun után 

– mesélte az akár egy horrorfilm kezdetének is beillő történetet László, amely azonban különös fordulatot vett: nem történt ezután az ég világon semmi.

És mi történt ezután?
Hát, megéheztem, ezért kerestem egy boltot, ami nyitva van. Azt hittem, egyik sincs nyitva, mert nem égtek a villanyok. De kiderült, hogy csak áram nincs, odabenn elemlámpával és mobiltelefonokkal világítottak az eladók.
És aztán?
Félreállítottam az autót egy olyan helyre, ahol elég messze voltak a fák, hogy nehogy rám dőljön valami. Befűtöttem a kocsiba, tettem vettem, elaludtam, tettem vettem tovább. Nagyon sokan felhívtak, hogy rendben vagyok-e, kell-e segítség, el kell-e menni a gyerekekért az iskolába. Nem kellett, mert ilyen értelemben szerencsére épp otthon vannak betegen. Képzeld még az Index is felhívott, ja várj, az te vagy!
És most?
Most már úton vagyok hazafelé, átmenetileg megnyitották az utat, de éjszaka megint útzár lesz. Hatalmas munkát végeztek az úton, azt látom, mert nagyon szépen megtisztították. Volt itt mindenki, katasztrófavédelem, búvárszolgálat, tűzoltók, polgárőrök. Hát, ennyi, ennyi volt Frankó László nagy kalandja.