Dobogókőn beköszöntött a jégkorszak

2014.12.02. 15:00
Kedden karanténba zárták a 700 méter magasan fekvő Pest megyei településrészt a rájuk rakódó jég miatt leszakadó, kidőlő fák. Az Indexnek sikerült feljutnia az elzárt helységbe egy katasztrófavédelmis mentőkonvojjal.

A pilisszentkereszti polgármesteri hivatal üléstermében tűzoltók, katasztrófavédők és a közműcégek munkatársai foglalták el kedd reggel a képviselők helyeit, innen irányítják a környék mentési munkálatait. A veszélyeztetett környék elsősorban Dobogókő. Az oda vezető utat a jég miatt kidőlt fák torlaszolták el. A 700 méter magasságban fekvő helység házait sortűz alatt tartják a ropogva leszakadó combvastagságú ágak.

A fenti helyzetről azonban Budapesten nem tudni semmit, a szentkeresztiek is csak annyit vettek észre, hogy a felvezető körutat a rendőrség lezárta. A katasztrófavédelmiek konvoja reggel indult fel Dobogókőre. Az egyik terepjáróban szorítottak nekem helyet. Úgy éreztem magam, mintha egy katonai konvojban ülnék, ami valami különös véletlen folytán Afganisztánból a dobogókői útra tévedt.

A kocsiban percenként megszólalt a rádió, izgatott hangok mondták be, hogy Pest megyében éppen hol dőlt rá a kéményre, a parkoló autókra vagy éppen az útra az eljegesedett fa. Pedig a helyzet éjfél óta sokat javult: 160 ezer háztartásból reggelre már csak 16 ezer maradt áram nélkül, mondja Kossa György országos iparbiztonsági főfelügyelő, a helyi operatív törzs vezetője.

A szentkereszti rendőrségi zártól pár száz méterre már meg is áll a konvoj. Egy keresztbe dőlt fa állja el az utat. Három ember kiugrik motoros fűrésszel a kezében, és aprítani kezdi a jégpáncélba öltözött fát. Alig vagyunk valamivel feljebb Pilisszentkeresztnél, de itt már vékony jégréteg rakódott a fák koronájára. Az akadály elhárítva, mehetünk tovább.

Innentől 300-400 méterenként meg kell szakítani az utat a faakadályok miatt. A helyzet durvul. Az út néha olyan, mint egy keskeny, alagútszerű erdei ösvény a jeges faágak, megdermedt bozótok között. Folyamatosan vonyít a láncfűrész.

Holdbéli táj, ilyet még sose láttam. Ezt a városban még csak el sem tudják képzelni!

– mondja ámulva az egyik kocsiban ülő katasztrófavédelmis.

A leszakadt, roncsolt fák látványát csak fokozza az erdőből innen-onnan felhangzó, hangosan ropogó hang. Még erősebbé válik a harctéri benyomás. A roppanásokat sziszegő, jégesőszerű szitálás követi, ahogyan a leomló ágakon a jégpáncél ezer darabra törik.

Megint kiszállunk. Az egyik fűrészes ember aggódva néz fel a fölé hajló, mázsás súly alatt meggörnyedt fakoronára. Majd vigyorogva rám néz:

Ááá, éjszaka sokkal rosszabb volt. Akkor nem láttunk semmit. Csak a ropogást hallottuk a sötétben, és örültünk, ha nem ránk zuhan éppen a fa.

Kossa György szerint egy átlagos fa akár többtonnás jégsúlyt is kaphatott. Felfelé haladva az ágakat egyre vastagabb jégkabát vette körül: először egy, majd kettő, fent pedig már a három centit is elérte a jég vastagsága.

Dobogókőn az erdei hotelben ütötte fel a hadiszállást a katasztrófavédelmi törzs. A szállóban 11 vendég és 10 fős személyzet rekedt. A hallban futottam össze a polgármesterrel is, aki elmondta, hogy két melegedőhelyet alakítottak ki. Egyet a szállóban, egyet a turistaházban. Van meleg étel, forró tea. Megdicsérte a katasztrófavédelmiseket, akik egész éjszaka dolgoztak, hogy fel lehessen jönni a településre.

Működik az összefogás, ha baj van.

– tette hozzá.

A lakosok közül is többen bejöttek a szállóra információt gyűjteni. Hétfő reggel kezdődött, mondja egy nő, aki kamasz fiával érkezett.

Kimentem a házból, és láttam, hogy ma nem megyünk sehová. Egész nap folyamatosan esett, vastagodott az ágakon a jég. Ne tudja meg, milyen volt, amikor elkezdett ropogni! Egész éjszaka azt hallgattuk.

A fák rádőltek a vezetékekre, ami több helyen leszakadt, sőt villanypóznák dőltek ki. Ezért Dobogókőn nincs áram, nem is lesz egy jó darabig. A szállóban aggregátor biztosítja a villamos energiát.

Ha ónos eső vagy hó esik, akkor elhúzódhat a munka, mondta lapunknak Kossa György. Közölte, hogy a környéken 150-en dolgoztak egész éjszaka, életveszélyes körülmények között, hogy biztosítsák a településnek az alapvető feltételeket, élelmiszert, orvosi ellátást. Véleménye szerint újra kell építeni az elektromos hálózatot, és ezrével dőltek ki a fák.

A hotelnél futottam össze erdészekkel is, akik aggódva beszélgettek a jégről. Egyelőre egyszerűen még fel se lehet mérni a fakárokat, be se lehet menni az erdőbe, mondta egyikük. Az állatok okosak, nagy részük elbújt, mikor látta, hogy jön a baj, ezért valószínűleg megmenekültek, tette hozzá. 

Dobogókőn 74 lakos és 80 vendég volt kedden. A lakosok egy része maradt, a vendégeket folyamatosan szállítják le a hegyről, konvojkísérettel. Egyikük kocsijával jöttem le.

Egy konferencia lett volna a szállóban, arra érkeztek, csak egy kicsit korán. A konferencia elmaradt, helyette beköszöntött a jégkorszak. Két nap után most tudtak elindulni. Az autó hölgy utasa láthatóan nagyon ideges.

Nem vagyok én már kíváncsi az ilyen látványosságra.

– közli kissé nyűgösen.

Mint mondják, egész éjszaka a ropogást hallgatták, és szemeztek az ablakkal szemben levő fával, mikor dől rájuk. 

Lefelé már nem kell minden pillanatban megállni. Az út mentén azonban végig látszik a jég pusztítása. Mikor ki szeretnék ugrani egy helyen, hogy egy összedőlt buszmegállót lefotózzak, a hölgy rám szól:

Dehogy ugrik ki, újságírókám, marad a helyén, vagy megy gyalog!

Megértem, mielőbb szabadulna már a jég fogságából. Én meg nem szeretnék benne ragadni. Ezért maradok a helyemen, és örülök neki, hogy csak három órát töltöttem fent a hegyen. Ennyi pont elég volt.