Lázár családi összefogással vett budai luxuslakást fiának
Nem szerepelt Lázár János vagyonnyilatkozatában az a budai, svábhegyi luxuslakás, aminek létezésére az RTL Klub híradójának stábja derített fényt. Az RTL szerint a 120 négyzetméteres lakás Lázár tízéves fiának a nevén van, idén áprilisban vették, értéke 60-70 millió forint lehet. A Mátyás király úti lakás egy szép parkban lévő négylakásos házban található (Google streetview-n megtekinthető itt).
A híradónak Lázár elmondta, hogy a lakást családi összefogással sikerült kigazdálkodni, a család "nagyon sokban segített". Ebben hasonlít Szijjártó Péterre, aki szintén családi segítséggel tudott Dunakeszin 167 milliós luxusházat venni.
Lázár azt is közölte, hogy a bevallásában 70 millió megtakarítás és 80 millió hitel is szerepel. Lázár elmondta, hogy januárban új vagyonnyilatkozatot ad le, és akkor minden világos lesz a vásárlásaival kapcsolatban.
A riport említi, hogy Lázár nemcsak ezt a lakást, hanem egy húszmilliós mádi szőlőbirtokot sem tüntetett fel a nyilatkozatában, amit tavaly nyáron vett a gyerekei nevére.