Mária
17 °C
29 °C

Iskolában zargatta az ellenzéki szónokot a Hír tévé

2014.12.02. 17:40 Módosítva: 2014-12-04 19:47:18

Tovább folytatja az elmúlt időszak ellenzéki tüntetéseinek szervezői után zajló kutatásokat a Hír tévé és a Magyar Nemzet, írja a Kettős Mérce. A televíziócsatorna munkatársai kedden Nagy Emília középiskolai tanártól, a Hívatlanul csoport, a Hálózat a Tanszabadságért, valamint az Oktatói Hálózat szónokától próbálták megtudni, hogy indult-e ellene nyomozás csalás miatt.

A csatorna dolgozói forgatási engedély nélkül, a tanárnő munkahelyén, a budapesti Leövey Klára Gimnáziumban próbálták meg szóra bírni az ellenzéki szónoklatairól híres Nagy Emíliát, aki így emlékezett vissza történtekre:

Az egyik igazgatóhelyettes megpróbálta feltartóztatni őket, mondván, hogy nincs engedélyük, de csak azt érte el, hogy kamera nélkül benyomult Juhász Annamária az irodámba. Azt, hogy a kamera kívülről, az ajtórésen keresztül vett-e, nem volt alkalmam megnézni, mert körülöttem kb. 15 gyerek nézte épp a dolgozatát.

A keddi váratlan látogatás előzményeként a stáb múlt pénteken már próbálkozott az iskolában. Akkor azzal keresték meg az intézmény igazgatóját, hogy információjuk van a tanárnőről, és azt szeretnék ellenőrizni, ezért személyes találkozót kértek tőle.

A Kettős Mérce úgy tudja, az eset után a csatorna engedélyt kért a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól az iskolában való forgatásra.

Nagy Emília november 17-én, a Közfelháborodás napján szólalt fel a Kossuth téren.

A tanárnő szerint a következő párbeszéd zajlott le közte és hírtévés újságíró között:

- Juhász Annamária vagyok a HírTv-től, szeretnénk egy rövid riportot készíteni önnel.

- Van erre engedélyük? Ez itt egy állami fenntartású iskola.

- És ha magánemberként kérdeznének?

- Miért kérdeznének engem magánemberként, hiszen nyilván nem magánemberi mivoltomban találtak rám, hanem a fellépésem miatt, amit nem mint magánember tettem, hanem 3 szervezet nevében léptem a színre.

- És mint magánember nem nyilatkozna?

- Jól értettem, hogy a HírTv-től jöttek?

- Igen.

- Akkor semmiképpen sem.

- Miért?

-Egyrészt azért, mert már mindenki tudja, aki szeretné, hogy a nyilatkozatok tartalmát éppen ellenkezőjére fordítják (itt a riporternő gúnyosan mosolygott), másrészt azért, mert ha csak azt tapasztalom, amit most önökből látok, akkor az jut eszembe, hogy - bár nem értek a sajtóetikához - az önök fellépése súlyosan beleütközik a sajtóetikába.

De ilyen nehéz időkben, hogy ne hivatkozzam sajtóetikára, számomra még súlyosabb, hogy pl. Ön hogy tudja összeegyeztetni ezt az egészet saját emberi méltóságával? Hol van az emberi morál?

- Szóval nem?

- Semmiképpen sem.

A Hír TV vezérigazgató-helyettese, Szikszai Péter az Index kérdéseire válaszolva közölte, hogy stábuk a portán kereste Nagy Emíliát, mire a portás beengedte őket az épületbe. Majd a riporternek az egyik igazgatóhelyettes (Soltész Viktória) engedélyezte, hogy a tanárnővel beszéljen kamera nélkül. 

Azt írták, nem vádolták a tanárnőt csalással, egy információt akartak leellenőrizni, hogy folyik-e ellene büntető eljárás. Hangsúlyozták, hogy az épületbe beengedték a stábot. A riporter pedig nem tett fel kérdést a tanárnőnek a diákok előtt, csupán interjút kért tőle, amit Nagy Emília visszautasított.

A Hír TV azt állítja, abból, amit Nagy Emília kamerán kívül mondott nekik, nem használtak fel semmit, mert kamerán kívül mondta.