Gyárfás
16 °C
29 °C

Zárolják Simon Gábor bécsi bankszámláját

2014.12.02. 16:25 Módosítva: 2014-12-02 16:26:56

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének februári, gyanúsítotti kihallgatásakor elrendelte a politikus bécsi bankszámlájának ideiglenes zár alá vonását - közölte Nagy Andrea, a KNYF szóvivője az MTI-vel az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi zárt ülése után.

Múlt pénteken Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke kezdeményezte, hogy a testület ülésén tárgyalják a Simon-ügyet. A politikus elmondta, elsősorban arra kíváncsi, hogy az MSZP volt elnökhelyettese milyen forrásból tudott befizetni a közelmúltban 128 millió forint adóhátralékot.

Nagy Andrea az ülés után elmondta: mivel a zár alá vételt külföldi bankszámlán lévő összegre kellett elrendelni, ahhoz, hogy a bíróság megalapozottan tudjon dönteni, jogsegélykérelmekre volt szükség. A bíróság minden adat és bizonyíték birtokában szeptember 10-én rendelte el a Simon Gábor bécsi bankszámláján lévő vagyon zár alá vételét, és a határozat november 17-én a másodfokú bíróság döntésével emelkedett jogerőre - közölte az ügyészségi szóvivő.

Simon Gábor februárban egy 240 milliós, Ausztriában tartott titkos bankszámlával bukott le, majd egy nyomozás során kiderült, a Sólyom korábbi vevője, Welsz Tamás segítségével máshol is tartott olyan összegeket, amik nem szerepeltek képviselői vagyonbevallásában. A nyomozás során előkerült Simon bissau-guineai útlevele is, amit egy hamis személyazonossággal nyitott bankszámlánál használt.

15%
4999 Ft
4250 Ft
15%
3899 Ft
3315 Ft