Dániel, Daniella
16 °C
30 °C

Novák Előd nem áll le

2015.01.05. 18:16 Módosítva: 2015-01-05 19:07:05

Az úgy kezdődött, hogy Novák Előd egy erős cigányozással kezdte az új évet. Arra a hírre, hogy 2015 első kisbabája roma származású, azt reagálta a Facebook-oldalán, hogy „a 2015-ben elsőként – 23 éves anya harmadik gyermekeként! – megszületett Rikárdó mellett azért persze szaporodik a magyar is néhol”.

jobbik szabter 6
Fotó: Nagy Attila

Mire Gyurcsány Ferenc és számos DK-s képviselő úgy reagált, hogy a nevük mellé felvették a kisbaba keresztnevét, így lett Gyurcsány Ferenc Rikárdó, meg Oláh Lajos Rikárdó. Továbbá kiadtak egy közleményt, amiben azt kérték az ellenzéki pártoktól, hogy „Novák felszólalásai alatt – témától függetlenül – hagyják el a termet; ne tiszteljenek meg jelenlétükkel egy olyan embert, aki származási alapon osztogatná a magyar jelzőt!”. Mint írták, a Demokratikus Koalíció mindenkit szeretne emlékeztetni Illyés Gyula szavaira, miszerint „az a magyar, aki annak vallja magát”.

Novák Előd a Jobbik-frakció nevében hétfőn reagált a DK-s kritikára. Eszerint Oláh Lajos Rikárdó „egy valótlan és elfogadhatatlan gondolatot idézett Illyés Gyulától. Ilyen sekélyes és buta gondolata azonban nem volt Illyésnek, ez egy újabb, liberális közhely, hogy akár egy gazdasági menekültként Afrikából érkező illegális bevándorló is magyar, ha praktikusan annak vallja magát a határőröknek”.

Novák nem mulasztotta el az alkalmat, hogy újra cigányozhasson egyet. Mint írta, „hazánk legnagyobb problémája a katasztrofális demográfiai folyamat tekintetében még aktuálisabb, főleg ha a cigány szaporulatot nem számítjuk bele a magyarba, ami nem rasszizmus, sőt ők maguk alakítanak kisebbségi önkormányzatokat például az ukránokhoz, románokhoz hasonlóan, büszkén hirdetve, hogy ők sem magyarok. Az más kérdés, hogy a cigányok a többi kisebbségünkhöz képest képtelenek (volnának) egy saját államot fenntartani, de attól még saját identitásuk, elkülönülő szokásaik, sajátos életmódjuk van. Ezzel a népesedési katasztrófával kellene foglalkozzanak inkább az elmúlt napokban elhatárolódási versenyt hirdető pártok."

Az MSZP hétfőn felszólította Vona Gábort, a Jobbik elnök-frakcióvezetőjét, hogy hívja vissza a népjóléti bizottságból „a vállalhatatlan kijelentéseket megfogalmazó párttársát, Novák Elődöt”. Az MSZP egyúttal Novák Előd népesedési albizottság elnöki posztjának megvonását is kezdeményezte.

Novák erre úgy reagált a Facebook-oldalán, hogy már december 29-én, önként lemondott a népjóléti bizottság alelnöki tisztségéről. Akkor azt írta, hogy azért mond le, hogy önmegtartóztatást, példát mutasson „a képviselők javadalmazásának elképesztő bővítési kísérlete ügyében kialakult, jogos közfelháborodásban”. Döntését továbbá azzal is indokolta, hogy a népesedéspolitikai albizottság elnöke lett. Mint hétfőn írta, az, hogy távozik a népjóléti bizottságból, nem az MSZP sikere.

A Facebookon egyébként Egymillióan Rácz Péter Rikárdóért néven csoport is alakult, azzal a céllal, hogy a kisfiú egy gyűlöletmentes világban nőjön fel. A Facebook-csoportot eddig közel 3600-an lájkolták.