Paulina
16 °C
20 °C

Ahogy tudnak, elválasztanak minket

2015.01.13. 12:21
Milyen szállóra mehetnek a hajléktalanok, ha a szerelmükkel együtt szeretnének maradni éjszakára is? Egy kezükön meg tudják számolni, hány koedukált szálló van Budapesten. Az már nagy szó, ha valaki elő tudja teremteni a havi 10-12 ezer forintos bérleti díjat, de még így is gyakran hónapokat kell várni arra, hogy helyet kapjanak – gyakran más párokkal egy szobában. Sokan inkább az utcán vagy kunyhókban éjszakáznak, csak hogy együtt maradhassanak. Az Abcúg riportját olvassák Zöldi Blankától.
János és Saci
János és Saci
Fotó: Hajdú D. András / abcug.hu

“A hónom alá vettem őt, mert kihasználták. Leitatták, aztán levették a kártyájáról az összes nyugdíját” – mondja az 59 éves János, aki a Dózsa György úti hajléktalanszállón két éve ismerte meg Sacit. Sok másik nő is ajánlatot tett neki, azt mondják, nem illik hozzá Saci. “Nem hagyom cserben őt sosem. Itt a Dózsa szállón külön szobában kellett laknunk, egy idő után mondtam, hogy ha nem lakhatunk egy szobában, kivágom a tamtamot. Meg azért is, hogy tele van minden csótánnyal meg poloskával” – mondja János, akit pár nappal azután tettek ki a szállóról, hogy egy tévének nyilatkozott ezekről a problémákról.

Közel három hétig az aluljáróban laktak Sacival, majd az Aszódi úti hajléktalanszállón találtak maguknak egy négyágyas szobát. “Egy másik párral vagyunk együtt, teljesen ki vagyunk nekik szolgáltatva. Az egyik este megkérdezték, hogy ha bemegyünk a városba, nem tudnánk-e később visszajönni. Mert szexuális problémáik vannak, amit meg kell oldaniuk. Mi még újak vagyunk itt, nem kérjük meg őket ilyenekre.”

Misi és Katalin
Misi és Katalin
Fotó: Hajdú D. András / abcug.hu

Misi és Katalin mindketten húsz évesek, de már tavaly szeptember óta élnek az aluljáróban. “Éjszakánként kétszer-háromszor felkelt minket a közteres, hogy menjünk innen. Állítólag rontjuk a városképet. Akkor felmegyünk, megvárjuk, amíg elmegy, és jövünk vissza, akkor is, ha figyelnek a kamerán. Ami még zavar, hogy  két óránként csörög ez a telefon. Mindig az Ádámot hívják, aki itt fekszik a másik oldalon. De neki fontosabb az alkohol, mint a felesége meg a gyerekei, meg az, hogy hazamenjen” – mondja Katalin, akit már értesítettek arról, hogy négy nap letöltendő szabadságvesztést kapott életvitelszerű utcán tartózkodásért.

“Hazamennénk mi, csak nincs hova” – mondja Misi, aki évekkel ezelőtt írt rá Katalinra Facebookon, mert tetszett neki. A lány nem beszélt az édesanyjával, ezért Misi családjához költözött. “11 éves koromban halt meg az apám, az anyám meg összeállt egy férfival, aki túlságosan szerette az alkoholt meg a lovakat. Hónap elején 3-4 napig ettünk, utána nem volt pénz semmire, csak az uzsorástól. Anyám végül ötvenezer forintért adta el a házunkat, mi akkor jöttünk Pestre” – mondja Misi.

Mindketten szeretnének dolgozni, de minden munkához egy bejelentett lakcímre lenne szükség. A metróra sietőktől gyakran hoznak nekik vacsorát, az ünnepekre pedig süteményeket, bejglit is kaptak. A virágárus néha egy szál rózsát is ad Misinek, ő ezzel tud kedveskedni Katalinnak. “Csak olyan szállóra mennénk, ahol együtt tudunk maradni, de azért több mint tízezer forintot kell fizetni havonta, az túl sok. Ketten két-háromezer forintot tudunk egy nap összegyűjteni, az az ételre megy el” – mondja Katalin.

Minden nap a közeli Lélek Pont alapítványhoz járnak zuhanyozni. Arra nagyon figyelnek, hogy férfiak és nők ne fürödhessenek együtt. “Mindig figyelnek minket, ha már rámnyitná az ajtót Misi, a következő nap már nem mehetnénk” – mondja Katalin, és szégyenlősen hozzáteszi, hogy nyaranta a Margit-szigetre szoktak kijárni Misivel. “Az óvszerre mindig figyelünk, mert most még csak az kellene, hogy az utcára még egy kisbaba is jöjjön”- mondja a lány. Ha lenne egy lakásuk, nagyon szeretne legalább egy gyereket. Biztos benne, hogy Misivel szeretné leélni az életét.

Mária
Mária
Fotó: Hajdú D. András / abcug.hu

“Mi külön vagyunk a férjemmel, de csak mióta fejbe vertem egy vassal. Egy kulcsnak a tövével” – mondja Mária, aki 1992 óta hajléktalan. Az előző élettársa alkholmérgezésben halt meg, de mivel hivatalosan nem éltek párkapcsolatban, Marikát kidobták a lakásból, ahol addig közösen éltek, egy éves autista kisfiukkal. Marika munka nélkül az utcára, a kisfiú pedig állami gondozásba került. “Már az utcán voltam, amikor megismertem a másik férfit, Antit. Vele sokat voltam együtt, az utcán is, meg szállón is – ha kedvesek a szállón, akkor egymás melletti szobába rakják a párokat” – mondja csak Marika. Sokáig nem akarja elárulni, hogy miért ütötte meg a párját, aki most a Kocsis szállóra menekült. “Bosszú volt, mert amikor rosszul voltam, és csak feküdtem egész nap, ő szíjjal vert meg. Most nem vagyunk együtt, de minden nap találkozunk. Szerelmesek már nem leszünk, de örökké barátok maradunk.”

István és Erika
István és Erika
Fotó: Hajdú D. András / abcug.hu

István és Erika három évvel ezelőtt lettek hajléktalanok. Nem akarják vállalni az arcukat, mert félnek, hogy megtalálják őket a bűnözők: “A cigányok mellett, egy kis sufniszerűségben laktunk. Áthallatszott minden hozzánk, egy országos hírű bűnöző, ki sem mondom a nevét, ott üzletelt mellettünk a droggal. Onnan menni kellett, mert túl sokat tudunk” – mondta István, aki korábban szakácsként dolgozott. Hat hónapja élnek a Dózsa szállón, fejenként 11 250 forintot fizetnek.

“Két egymás melletti szobát kaptunk. Úgy rendezkedtünk be, hogy az egyik szobában vannak a ruháink meg a dolgaink, a másikban meg alszunk” – mondja István, aki már 32 éve él együtt Erikával. “Szerelmesek? Hát azok már régen voltunk, de azért kitartunk egymás mellett a nehézségekben is” – mondja István, miközben egy műanyag mappából húzza elő Erika orvosi leleteit. “Négy éve agyinfarktust kapott, ha most mond valamit, arra fél óra múlva már nem emlékszik” – mondja István, miközben Erika szótlanul áll mellette. Legutóbb, amikor epilepsziás rohama volt, alig akarták ellátni a kórházban: nem akarták elhinni, hogy nem az alkoholtól van rosszul.

József és párja
József és párja
Fotó: Hajdú D. András / abcug.hu

“Három hónapot vártunk, hogy együtt kerüljünk a szállóra. Engem két hónap múlva kitessékeltek, mert nem volt munkám, nem tudtam fizetni a pénzt” – mondja József, aki korábban kőművesként dolgozott, most pedig a Könyves Kálmán úton lakik, egy férfi hajléktalanszállón. Öt éve ismerkedett meg az élettársával, aki akkoriban vonattakarító volt Kőbányán. Közös albérletbe költöztek, de végül nem tudták fizetni a lakbért, és két éve hajléktalanná váltak.

“Én közmunkán, parktakarításért kapok 51 ezer forintot, de kártyára jön, mire leveszem, már csak 49 marad belőle. Mindig az az első, hogy befizetem a hajléktalanszállót, aztán a kötelező előtakarékosságot. Aztán meg gyomron keresztül lehet spórolni” – mondja a nő, aki visszasírja azt az időszakot, amikor volt arra elég pénzük, hogy együtt legyenek a szállón. Még kulcsra zárható szobájuk is volt. Most is találkoznak minden nap, de nagyon hiányzik nekik az intimitás. “Elég kellemetlen. Ezt meg kellene oldani valahogy, de nem nagyon van mit csinálni” – mondja József, aki abban reménykedik, hogy ha kap munkát, lesz pénze visszamenni a koedukált szállóra.

Ferenc és Katalin
Ferenc és Katalin
Fotó: Hajdú D. András / abcug.hu

“Kilenc éve együtt vagyunk már. Ültem a Határ úton, a híd alatt, olvastam a szerelmes levelet. Kilenc éve volt már. Odajött hozzám a fehér sapkában, és megszólított. Kilenc éve vagyunk már együtt. Fehér sapkában azt mondta: hölgyem, ön nekem mindig nagyon tetszett. Kilenc éve, én szerelmes levelet olvastam. Fehér sapkában odajött, és megkérdezte: hölgyem, szabad ismerkedni? Vagy mit is akartam mondani? Fehér sapka volt rajta” – ismétli az 56 éves Katalin, aki egy pillanatra sem engedi el Ferencet. A férfi türelemmel, nyugodt hangon javítgatja a történetet: már korábban is ismerte, figyelte Katalint a felüljáró egyik oszlopa alól, ahol ő lakott. “Nem szerelmes levelet olvasott, hanem cigarettát sodort. Nemi erőszakért három évre vitték be a férjét. Nagyon értelmes nő egyébként, és nagyon ragaszkodik hozzám” – mondja Ferenc, aki most jött ki a kórházból, a második stroke-ja után. “Apuci, vedd a zöldséget, amit kaptam, neked most jobban kell” – nyújt egy nehéz zacskót a párjának Katalin.

“Elektronikai mérnök vagyok, amíg külföldön dolgoztam, a szüleim meghaltak, a ház meg elment. 64 éves vagyok, 27 év 9 hónapot dolgoztam, de rosszul számolják, csak 27 ezer forint előnyugdíjat kapok” – mondja József. Ez nem elég arra, hogy közös albérletet vegyenek ki, vagy fizetős szállóra menjenek. “Nap közben együtt vagyunk, esténként én a férfiakkal vagyok, őt meg sokszor idekísérem a női fapadhoz. Ő az egyetlen normális ember itt, mások mind részeg, buzi nők”  – mondja József, miközben Katalin a Fedél Nélkül újság karácsonyi számát veszi elő a táskájából. “Ha nincs pénzünk, ahogy tudnak, úgy elválasztanak minket” – öleli meg a párját Katalin, mielőtt beállna a sorba a szállón.

Eta
Eta
Fotó: Hajdú D. András / abcug.hu

“Én nem vagyok hajléktalan. Ez most csak átmeneti. A zaci után csak 21 éves korig lehet utógondozásban lenni, én most keresek is, de most ez éri meg jobban, ez olcsóbb, mint egy albérlet. A barátnőm sem hajléktalan, neki is csak átmeneti” – mondja a 23 éves Eta. A lány szerint csak azok nem tudják kifizetni a fizetős hajléktalanszállót, akik elisszák vagy eldrogozzák a pénzt. “Most én is a fapadon vagyok, mert füvezés miatt kitiltottak a fizetős szállásról. De ez is csak átmeneti. Most dolgozom, és iskolába is járok.”