Bernadett
-2 °C
4 °C

Magyar főtitkár-helyettese lesz az ENSZ-nek

2015.01.18. 12:13

Magyarország az utóbbi időben, és főleg a riói klímakonferencia óta nagyon komoly munkával járult hozzá a nemzetközi közösség erőfeszítéseihez a fenntartható fejlődés megteremtése területén

− ezt Pásztor János, a Természetvédelmi Világalap (WWF) politikai és tudományos igazgatója mondta az MTI-nek. Pásztort Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár február 1-jével

klímaváltozási ügyekkel foglalkozó főtitkár-helyettessé nevezett ki.

Szerinte a magyar hozzájárulás az ENSZ Nyitott Munkacsoportjában különösen a következő 15 évre vonatkozó célok kidolgozásában volt jelentős. Ennek a munkacsoportnak az egyik társelnöke volt Kőrösi Csaba, Magyarország állandó ENSZ-képviseletének rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, akit Áder János köztársasági elnök január elején kinevezett a Köztársasági Elnöki Hivatal új szervezeti egysége, a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetőjévé.

Pásztor János
Pásztor János
Fotó: Un. org

Pásztor János legfőbb feladata azoknak az erőfeszítéseknek a támogatása lesz, amelyeknek a célja, hogy globális megállapodás jöjjön létre a decemberben esedékes párizsi nemzetközi klímaügyi konferencián. A magyar diplomata a főtitkár-helyettesi pozíción túl a párizsi konferenciáig Ban Ki Mun klímaügyi tanácsadója is lesz.

Pásztor segítségére lehet Áder Jánosnak is, aki − ahogy azt január elején megírtuk − információink szerint az ENSZ-főtitkári pozícióra hajt. A köztársasági elnök – bár erről eddig nyíltan nem beszélt – már be is indította a kampányát a szervezet főtitkárságért. Ez a magyarázat arra, miért kezdett nemzetközi szinten is foglalkozni a klímaváltozással és a fenntartható fejlődéssel a csornai politikus, aki néhány éve még ki sem ejtette a száján azt a szót, hogy környezetvédelem.

Az Index információi szerint Áder csapata a környezettudatos államférfi imázsának felépítésén dolgozik. A bejelentés egy nagyobb terv része, amellyel az államfő már a mandátumának 2017-es lejárta utáni időkre építi az alapokat.