Életfogytiglan az egyik bátmonostori hármasgyilkosnak
További Belföld cikkek
- Árokba hajtott egy kamion Jászapátinál, a rakomány halálra nyomta a sofőrt
- Változások a Magyar Telekom élén, több felső vezető távozik
- Felfüggesztetett szabadságvesztést kapott a férfi, aki önkielégítést végzett a MÁV vonatán
- 12 éves lányoktól, „Tóth Nikoletta” álnéven zsarolt ki meztelen képeket egy 35 éves férfi
- Iskolai botrány Pest vármegyében: a gyerekek élőláncot álltak szeretett osztályfőnökükért
A táblabíróság társtettesként, előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölésben és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a 32 éves férfit, és döntött arról is, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, jelenti az MTI.
Az ügy másik három vádlottja 12, 15 és 17 év fegyházbüntetést kapott, ők leghamarabb büntetésük kétharmadának letöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra.
Az ítélőtábla 2014 áprilisában kezdte tárgyalni másodfokon az ügyet, de az eljárást felfüggesztették, mert egy védői indítványnak helyet adva az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordultak a tényleges életfogytiglan ügyében. Az Ab január 20-ai ülésén azonban megszüntette az eljárást, mert időközben megváltozott az erre vonatkozó szabályozás, és így az indítvány okafogyottá vált.
Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott Baján ismerkedett meg az egyik későbbi sértettel, akit pszichiátriai betegségei miatt kórházban kezeltek. A vádlott rávette a nőt, hogy adja el neki a lakását, a vételárból azonban 3 millió forintot nem fizetett ki. A szerződést később a bíróság érvénytelenítette.
A férfi később pécsi ingatlana értékesítésre is rábírta a sértettet, de a 6,5 millió forintos vételárat elvette a nőtől. 2008. március 28-án azzal az ürüggyel csalta az áldozatot és élettársát Bátmonostorra, hogy visszaadja neki a pénzt. Ekkor azonban a vádlottak már részletesen megtervezték, hogy mindkettőjükkel végeznek.
A vádlottak és az áldozatok megvacsoráztak egy használaton kívüli házban, majd a férfit kihívták dohányozni az udvarra. Ott az akkor még fiatalkorú másodrendű vádlott az elsőrendű vádlottól kapott pisztollyal hátulról fejbe lőtte őt.
A nőt az épületben az egyik vádlott fejbe csapta egy fémcsővel, majd az elsőrendű vádlott megpróbálta lelőni, de a fegyver nem sült el. Ezután ő is magához vett egy csövet, és társaival brutálisan összeverte a nőt, majd megfojtotta.
A két holttestet egy közeli erdőben temették el egy előre megásott gödörbe. A vádlottak később igyekeztek azt a látszatot kelteni az áldozatok hosszú időre elutaztak.
2009-ben az elsőrendű vádlott elhatározta, hogy megöleti szeretője férjét is. A férfit a vádlott a korábbi gyilkosságok helyszínére csalta, ahol a másodrendű vádlottnak kellett volna lelőnie. A másodrendű vádlott azonban a sértett helyett a falba lőtt, és elszaladt. A sértett ezután fegyvert rántva kérdőre vonta a vádlottat, de végül távozott a házból.
2009. július 18-án a sértett Baján a Petőfi szigeten szórakozott, és éjszaka tért haza. Az elsőrendű vádlott utána osont a nyitva hagyott garázsajtón keresztül és még a kocsijában lelőtte őt. A holttestet egy akácerőben temette el egyik társával.
A holttesteket 2010 nyarán találták meg a hatóságok.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.