Friderika
9 °C
18 °C

Ingyen festménnyel tette boldoggá Orbánt Tállai

2015.02.20. 14:23

A Blikk megtalálta azt a festőt, akinek Orbán Viktort és Puskás Öcsit ábrázoló festményét ajándékba adta Orbán Viktornak Tállai András államtitkár.

Az alkotó Járó Ferenc mezőkövesdi nyugdíjas, aki korábban a Hungária Biztosító fiókjának volt az igazgatója, és azóta hobbiból már 500 festményt készített. Járó a lapnak úgy nyilatkozott, hogy régóta ismeri az államtitkárt, korábban együtt fociztak.

Ő kért meg arra még 2013-ban, hogy fessem meg a miniszterelnök urat az Öcsivel. A kép témáját közösen találtuk ki. ... Az Orbán-képpel körülbelül 100-120 órát dolgoztam. Azt a címet adtam neki: A két sportbarát. Igyekeztem figyelni arra, hogy közel egykorúak legyenek a vásznon.

orbantallai
Fotó: Tállai András

Járó állítása szerint a festményért egy fillért sem kért az államtitkártól. Mint mondja, az átadáson nem volt ott, de bízik benne, hogy Orbán Viktor talál helyet a festménynek a lakásában, ahol kiteszi majd.

A festő állításai ugyanakkor ellentmondanak annak, amit a gazdasági tárca sajtóosztálya közölt a Blikkel, miszerint "egy helyi amatőr művész kedves gesztusként ajánlotta fel a képet Orbánnak ajándékul".

De nem ez az első fura dolog ebben az ügyben, mint ahogy szerdán megírtuk, a festmény átadását ábrázoló fotó először fent volt az NGM parlamenti államtitkárának Facebook-oldalán, majd miután megjelentek róla a cikkek, eltűnt onnan. Ráadásul az államtitkár úgy nyilatkozott a csütörtöki Borsnak, hogy "ilyen festmény nem létezik. Én nem tudok róla".