Elza
-4 °C
4 °C

Szijjártó méltányosságot kér a svédektől

2015.03.04. 18:48

Méltányosságot kér Svédországtól Szijjártó Péter az értelmi sérült, kiutasítással fenyegetett magyar lány ügyében, a külgazdasági és külügyminiszter szerint ugyanis az lenne a legemberibb megoldás, ha a lány családi körben élhetne. Erről adott ki közleményt szerda este a minisztérium.

Wilhelm Fruzsina esetéről kedden írt az Index. A 8 éves gyerek szellemi szintjén élő 20 éves, árva lány az elmúlt bő két évet Malmőben, a nagynénjénél töltötte, de a svéd bevándorlási hatóságok szerint Magyarországon a helye, mert túl nagy terhet jelentene Svédországnak élete végéig gondoskodni róla. Itthon szociális intézetbe kerülne.

Személyesen kérné a svéd minisztert

Szijjártó az MTI szerint szerdán azt mondta: jelezte svéd kollégájának, hogy a lehető leghamarabb szeretne vele telefonon beszélni, szeretné ugyanis személyesen is kérni tőle a méltányosságot és az olyan eljárást, amely a legemberibb megoldást eredményezheti. A svéd külügyminiszter jelenleg hivatalos látogatáson Finnországban van.

Szijjártó elmondta azt is, hogy arra utasította Magyarország stockholmi nagykövetét, hogy a lehető legnagyobb figyelemmel kísérje Fruzsina ügyének alakulását, folyamatosan tartson kapcsolatot a családdal, és a diplomata ennek megfelelően járt el. Szijjártó megismételte az ígéretet, hogy ha a lánynak mégis el kell hagynia Svédországot, Magyarországon gondoskodni fognak róla.

Mégsem adták át a végzést

A lánynak kedd délutánra volt behívója a svéd bevándorlási hivatalba, oda már vinnie kellett volna magával a Magyarországra szóló repülőjegyet is. A nagynénje utolsó próbálkozásként tüntetést szervezett a hivatalhoz.

fruzsina1
Fotó: Olvasói fotó

A nagynénitől, Ruff Ágnestől úgy tudjuk, körülbelül ötvenen voltak, Fruzsina tanárai, iskolatársai jelentek meg. A hivatal mégsem adta át a kiutasításról szóló döntést. A nagynéni szerint azért halasztották ezt el, mert rájöttek, hogy hibát követtek el, nem közölhetnek ilyen döntést egy olyan lánnyal, aki értelmi fogyatékossága miatt gyakorlatilag gyereknek számít, amíg nincs gondnoka.

fruzsina2
Fotó: Olvasói fotó

Ruff Ágnest végül behívták tárgyalni. Szerinte most kötelezni akarják Fruzsinát, hogy legyen egy hivatalos gondoka, mert úgy már ki tudnák utasítani. A nagynéni szerint ez a kényszer azonban törvénytelen lenne. Hozzátette, kiderült az is, hogy a svéd bevándorlási hivatalnak még soha nem volt ehhez hasonló ügye.