Saját háborújában esett el az államtitkár
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: a krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Szigorú törvényességi felügyeletet kívánunk gyakorolni a végrehajtói kamara felett
– ezzel az üzenettel indította el tavaly nyáron a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarával szembeni hadjáratot Patyi Gergely. Az igazságügyi államtitkár akkor arra hivatkozva helyezte kilátásba az önállóság megnyirbálását, hogy állítása szerint a végrehajtók a devizahiteles-törvény ellenére sem állították le az adósokkal szembeni eljárásokat.
Az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősítésének jelszavával meghirdetett kommunikációs háborúban a kormányzat egyre keményebben beleállt. A minisztérium számos újságcikkben sulykolta, hogy a végrehajtók tisztességtelen és kevéssé átlátható módszereket alkalmaznak, ezért szükség van a megregulázásukra.
2014 második felében ez meg is kezdődött: néhány törvénymódosítás és kormányrendelet után decemberben miniszteri biztost neveztek ki a kamarához. Szekér Judit, aki korábban a tárca igazságügyi felügyeleti főosztályát vezette, hivatalba lépese után azonnal beígérte a végrehajtói szervezet teljes átvilágítását.
Patyinak azonban a megerősített kontroll és a negatív sajtókampány ellenére nem sikerült komolyabb szabálytalanságokat felmutatnia, ezért megpróbálta átvilágíttatni a kamara gazdálkodását és informatikai rendszerét. Ebből lett a baj, mert kiszivárgott, hogy az államtitkár az ismerőse cégének adott megbízást a munkára. Patyi szerdán, alig néhány nappal – az egyébként nem túl nagy feltűnést keltő – Mainsoft Kft.-ről szóló origós cikk megjelenése után bejelentette, hogy „a megalapozatlan és méltatlan támadásokra, valamint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarával kapcsolatos változások kiemelt jelentőségére figyelemmel” benyújtotta lemondását.
A gyorsan elfogadott lemondás azonban nem vetett véget az ügynek.
Az Index információi szerint a kamara csütörtökön panaszt nyújtott be Molnár Zoltán közigazgatási államtitkárhoz, amelyben jelezték, álláspontjuk szerint alkotmányos és jogi szempontból is visszás volt a Patyi által levezényelt átvilágítás. A kamara levele szerint nem volt jogszerű a vizsgálat elrendelése, mert a miniszteri biztos erről semmilyen írásos dokumentumot sem adott át.
„A vizsgálatot végzők nem mutattak be egyetlen dokumentumot sem, amely igazolhatná tevékenységüket. Mindennek ellenére a miniszteri biztos szóbeli utasítása alapján a kamara dolgozói minden kért iratot a rendelkezésükre bocsájtottak. Az iratok átadásáról, átvételéről, azonban kérésük ellenére semmilyen dokumentáció nem készült” – ezért a kamara szerint Patyiék vizsgálódásának eredménye eleve megkérdőjelezhető.