Szijjártóék megvédték az unortodox kanadai diplomatát
A Külgazdasági és Külügyminisztérium MTI-nek megküldött közleménye szerint helyesen járt el Oláh Lajos, Magyarország ottawai nagykövetségén szolgáló első beosztott, mivel a minisztérium
és annak külképviseleti hálózata feladatköréből fakadóan mindig arra törekszik, hogy Magyarországról, annak kormányáról külföldön egy kiegyensúlyozott, tárgyilagos, szakmai alapokon nyugvó, a realitást hűen tükröző kép alakuljon ki.
Ahogy azt szerdán megírtuk, komoly megrökönyödést okozott Oláh Lajos, amikor a Kanadai Magyar Demokratikus Charta kerekasztal beszélgetése után magához ragadta a mikrofont, és meg akarta védeni a magyar kormányt azon az előadáson, ami a magyar jogállamiság helyzetét vizsgálta, illetve azt, hogy az Európai Uniónak egyáltalán milyen mechanizmusai vannak, ha az egyik tagállamban sérül az alkotmányos demokrácia.
Bár a beszélgetés szervezői jelezték neki, hogy vége a rendezvények, és mindenkinek el kell hagynia a termet, Oláh először felolvasta a helyszínként szolgáló Concordia Egyetem akadémiai szabályzatát, jelezve, hogy ami a beszélgetésen folyt, az szerinte egyoldalú volt, és ezért az egyetemi szabályzatba ütközik. Majd fel akart olvasni egy hosszú kormányzati nyilatkozatot is, de erre már nem volt lehetősége. A több percen keresztül tartó, diplomatától különösen kínosnak számító műsorról videó is készült:
A külügyminisztérium nyilatkozata szerint azonban Oláh Lajos viselkedésével nincs semmi baj, hiszen
a mintegy 30 fős közönség előtt megtartott rendezvényen a magyar kormány intézkedéseit egyébként hosszú ideje kritizáló felszólalók több olyan példát hoztak fel, amelyek minden alapot nélkülöznek, vagy a valóságot elferdítve közvetítették. Ezt nehezményezve szólalt fel Oláh Lajos, jelezve, hogy az előadások egyoldalúak, a magyar kormány tevékenységét hamis színben tüntetik fel, és ténybeli tévedéseken alapszanak.
A Concordia Egyetemen kedden rendezett beszélgetést egyébként Göllner András, a Kanadai Magyar Demokratikus Charta (KMDC) alapítója kezdeményezte, és részt vett rajta még Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem professzora, valamint Bozóki András, a Central European University (CEU) oktatója.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről
A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.
február 8., 17:48
- Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
február 8., 18:51
- Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak
A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.
február 8., 19:12
- Belföld
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.
13 perce
- Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen
A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.
február 9., 07:18
- Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.
február 9., 06:10
- Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek
A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.
február 8., 18:00
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
45 perce
- Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
- Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros
Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.
február 8., 08:02
- Belföld
A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják
A főváros szerint majd kigazdálkodják a különbözetet.
február 8., 15:21
- Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat
Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.
február 8., 06:13
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével
Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.
február 8., 15:36
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele
A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.
február 9., 12:27
- Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít
A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.
február 9., 13:14
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
44 perce
- Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje
Érkezik a SCAT Airlines.
február 8., 13:10
- Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe
„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.
február 8., 11:50
- Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon
Már a színük is megvan.
február 8., 11:20
- Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten
Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.
február 8., 15:18
- Belföld
Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja
Pénteken még a hivatal farsangi mulatságán is részt vett.
február 8., 11:55
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak
Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.
február 8., 13:41
- Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump
A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.
február 8., 10:19
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Belföld
Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól
Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.
február 8., 12:29
- Belföld
Izgalmas futamok, látványos betétprogramok az MVM Dome-ban, ahol két magyar elvitte a show-t a terepmotoros világklasszis elől
február 8., 19:49
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11
- Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne
A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.
február 8., 09:34