Orbánék bedarálták az Alkotmánybíróságot

Siralmas, ámde cseppet sem meglepő kép rajzolódik ki az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közös elemzéséből, melyben az Alkotmánybíróság 2011 és 2014 szeptembere közti ítélkezési gyakorlatát vizsgálták. A három szervezet arra volt kíváncsi, hogy az időszak fontosabb ügyeinél mennyire érhető tetten az egyes alkotmánybírák véleményében az egypárti jelölésük és megválasztásuk, és ez miképp tükröződött a testület határozataiban.

A jogvédők a politikai, alapjogi, emberi jogi és a hatalmi ágak szétválasztása szempontjából szerintük legfontosabb 23 ügyre koncentráltak. Bekerült egyebek mellett az egyházügyi törvény, a médiatörvény, a bírók kényszernyugdíjazása, az előzetes választási regisztráció, az Alaptörvény átmeneti rendelkezései és negyedik módosítása, a bíróságok, az országgyűlési és a fővárosi választási rendszer átalakítása.

Az AB-nál 2013 áprilisa volt a választóvonal, akkor kerültek többségbe a Fidesz-KDNP által megalkotott szabályok szerint egyoldalúan jelölt, és csak a kormánykoalíció pártjai által megválasztott alkotmánybírók, 8:7 arányban.

A civilek az új rend szerint megválasztott nyolc bíró tevékenységét egyedileg is értékelték. (Az AB idén ősszel újabb három, kizárólag a kormánypártok által jelölt bíróval bővült, őket a civilek már nem vizsgálták. Jelenleg a testület a fenti szempont szerint 11/3-as aránnyal működik, a februárban távozott Paczolay Péter széke betöltetlen.)

Balsai István és Juhász Imre alkotmánybírók döntései száz százalékban összhangban álltak a kormány érdekével. Salamon László, Pokol Béla, Dienes-Oehm Egon és Szívós Mária túlnyomórészt (92-86 százalék közötti arányban) szintén a kormánypártok kedvében jártak.

E körben két kivétel akadt. Szalay Péter döntéseinek 57 százalékában kedvezett a kormánynak, Stumpf István vélemémye pedig csak az esetek 37 százalékában volt összhangban a kormány érdekeivel. Az elemzést bemutató sajtótájékoztatón röviden jellemezték az érintett alkotmánybírók tevékenységét (a hosszabb elemzések itt olvashatók):

• Balsai István nem tudta tudta levetkőzni, hogy előtte országgyűlési képviselő volt.
• Dienes-Oehm Egon az alkotmányozó hatalmat kiszolgáló alkotmánybíró, aki a kormánypártok szándékait megelőlegezve igyekezett még azoknak az általa vélelmezett alkotmányos szempontoknak is megfelelni, amiket a koalíció még nem is foglalt módosító határozatba.
• Juhász Imre különvéleményeiből világossá válnak a kormány érdekei iránti, és az alkotmányossággal szembeni elfogultságai.
• Pokol Béla nem szolgai kiszolgálója a Fidesznek, mert alkotmánybíráskodása összhangban van már korábban is hangoztatott meggyőződésével, miszerint az AB a többségi akaratnyilvánítást és hatalomgyakorlást kell hogy szolgálja.
• Salamon László alkotmánybírói munkájából az szűrhető le, hogy az AB-ra valójában szerinte nincs is szükség, mert az alkotmány és a törvények közötti ellentmondásokat magának a parlamentnek kellene feloldania.
• Stumpf Istvánban az alkotmányos meggyőződés küzd a politikuséval: néha az alkotmányosság győz, olykor viszont nehéz a véleményét alkotmányos érvekkel magyarázni.
•  Szalay Péter ellentmondásos tevékenységéből az látszik, hogy a hozzá közel álló jogi területeken biztonsággal képviseli az alkotmányosság érdekeit, de a többin gyakran feszül ellentmondás a döntései között.
• Szívós Mária rendszerint a kormánypárt érdekeinek megfelelően dönt, szerinte az alapjogok korlátozhatók a közérdek és a bűnüldözés szempontjai alapján.

Somody Bernadette, az Eötvös intézet igazgatója közölte, hogy jelenleg 11 olyan alkotmánybíró van, akik akár 2023-ig hivatalban maradhatnak. A mostani vizsgálat eredményeinek fényében ha a rezsim egyszer megbukik, szerinte az AB jelenlegi összetétele nem lesz tartható, ahogy a jelenlegi alkotmányos rendszer sem.

Ezt Szabó Máté Dániel, a TASZ szakmai igazgatója azzal egészítette ki, hogy egy majdani új többség hatalomgyakorlása elképzelhetetlen a Nemzeti Együttműködés Rendszerére szabott alkotmányos struktúra keretei között, ezért megkerülhetetlen lesz annak átalakítása. Mivel azonban ennek kétharmados gátja van, a reformra a mostani közjogi rendszer keretein belül nincs törvényes lehetőség.

Ez, bár így nem hangzott el, azt jelenti, hogy kétharmados parlamenti többség híján a jelenlegi Alaptörvényt csak egyfajta alkotmányos forradalom útján lehet majd megváltoztatni. Az viszont igen, hogy a változások azokat az alkotmánybírákat (és a többi, elvileg független, egyoldalúan megválasztott állami vezetőt) is elsodorhatják, akik döntéseikkel egyértelműen kiszolgálták az őket a pozíciójukba juttató politikai párt érdekeit.