Endre, Elek
14 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Megéri összeszedni más szemetét? Nem.

unnamed
2015.03.26. 12:00
Soha ne szedje össze más szemetét, mert egyszerűen nem éri meg. Legalábbis ez derül ki olvasónk történetéből, aki nem kevés áldozatot hozott mások szemetének eltakarítására, de ehhez szinte sehonnan nem kapott segítséget. De azért se szedje össze, mert legrosszabb esetben önt fogják megbüntetni.
Pilisvörösvár határában, az erdőben szedtem össze némi szemetet, és zacskóztam be, amit tudtam. Vállalom, hogy a szemetet elviszem, egy Önök által megjelölt helyre, de otthagyni semmiképp nem szeretném. (hetente kirándulok arra, és már nehezemre esett elmenni mellette) kérem segítsen, hogy a szemét ne maradjon az erdőben.

− írta Zsolt a pilisvörösvári önkormányzatnak a héten. Zsolt hetente járja a pilisvörösvári erdőt, lánya vasárnaponként ott lovagol. Legutóbb március 15-én járt arra, amikor találkozott egy nagy adag szeméttel az erdő szélén. Úgy gondolta − tapasztalatból −, ha ő nem kezd vele valamit, azzal minden héten találkozni fog. Így elment venni néhány szemeteszsákot, és azokat megpakolta a szeméttel. 

Ez a mennyiség az autójába nem fért be, így azokat sorba állította és otthagyta, majd hétfőn ő és kollégája megpróbálta elintézni a szemét eltakarítását. Első ötletük után − a Pilisi Parkerdő Zrt. azt mondta, a terület az önkormányzathoz tartozik −, megkeresték a pilisvörösvári önkormányzatot. Zsolt emlékezett is egy, a település lapjának egyik, az alpolgármester által jegyzett írásra, amiben a politikus arról beszél, hogy milyen csúnya dolog, hogy az autógumik, hűtőszekrények az erdőben kötnek ki, majd arról, hogy épül már a lerakó Vörösvár mellett.

Kinek a szemete?

A hulladéktörvény szerint, ha az illegálisan lerakott szemét tulajdonosának, illetve lerakójának személyét nem lehet megállapítani, akkor az elszállítási kötelezettség a terület tulajdonosát terheli. A törvény 2014-es módosítása óta a jogellenesen elhelyezett vagy elhagyott hulladékkal kapcsolatban a települési önkormányzat − a fővárosban a kerületi önkormányzat − jegyzője az eljáró környezetvédelmi hatóság.

Ezért levelet írt az önkormányzatnak, amiben kérte, segítsenek megoldani a helyzetet. Leveléhez csatolt egy fotót a szemétről összeszedés előttről, és a zsákolás utánról is. Válasz nem érkezett, így pár nap múlva telefonon kereste őket. Egy önkormányzati alkalmazott azt mondta, sajnos nem tudnak segíteni, mert azt a szemetet akár ő is odavihette, hogy így szabaduljon meg tőle, és ezzel az erővel mindenki ezt csinálhatná, hogy kiviszi oda a szemetét, majd ír az önkormányzatnak, hogy ott találta, ő szedte össze.

Jó ötletnek tűnik, de

Persze utánfutóbérlésre is volt már példa: tavaly ősszel ugyanez történt, akkor egy 100 méterrel arrébb lévő szeméthegyet zsákolt be. Akkor utánfutót is bérelt, fölpakolta a műanyag kádat, az autógumit és a többit, majd elvitte egy közeli hulladékgyűjtő udvarba. Ott először elküldték, hogy vigye el innen azt a szemetet, majd elmondása szerint addig téblábolt a diszpécser mellett, és beszélt, hogy háromnegyed óra múlva előhoztak egy konténert, amibe beledobálhatta a szemetet, de azzal a feltétellel, hogy soha többé nem visz oda semmit.

Idén azonban nem szívesen bérelne utánfutót, és keringene a szeméttel a városban, azt nézve, hogy hol tudja lerakni, így a helyi és a környező önkormányzatoktól szeretett volna segítséget kérni. Sikertelenül. Zsoltot a dolog azóta sem hagyja nyugodni, legutóbb egy építési vállalkozó ismerősét hívta fel, hogy mit tud ajánlani, ő hová viszi a hulladékot. Amikor utoljára beszéltünk, autójával épp a telep felé tartott, hogy megérdeklődje, milyen körülmények között tehetné le a szemetet. Annyit el tudott intézni, hogy a hulladék egy részét – konkrétan az autógumikat – elviheti a saját gumisához.

Óriási hiba

Megkérdeztünk egy ügyvédet, aki nap mint nap hasonló esetekkel foglalkozik. Reichert Péter szerint a közterületen talált elhagyott hulladékkal kapcsolatban – miután kiderült, hogy annak birtokosa, tulajdonosa nem ismert – a helyi önkormányzatnak van kötelezettsége, neki kell a megfelelő kezelőhöz eljuttatni azt. A hulladéktörvény ilyen esetre azt a kötelezettséget rója az önkormányzatokra, hogy a közszolgáltatóval kössenek szerződést az elhagyott hulladék engedéllyel rendelkező kezelőhöz történő eljuttatására. Az olyanfajta magánakciókkal pedig, amelyről ebben a cikkben is írtunk, nem feltétlenül járunk jól.

Csak szervezett keretek között

Az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság közleménye szerint az illegális hulladéklerakók és a természetben fellelhető szemétkupacok felszámolásának egyik legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja a szervezett keretek között megvalósuló önkéntes szemétgyűjtési akciókon való részvétel. Ilyen a „TeSzedd! –Önkéntesen a tiszta Magyarországért!” akció. Legközelebb május 15–17. között lesz, szerte az országban. Regisztrálni az eseményre az akció weboldalán, a www.teszedd.hu oldalon lehet 2015. május 7-ig.

Az ügyvéd szerint a fenti esetben azt jól tették, hogy fotókkal, pontos helyszínleírással megkeresték az önkormányzatot, de érdemes lett volna – persze még nem késő – ugyanilyen hivatalos levéllel megkeresni a környezetvédelmi felügyelőséget, jelen esetben a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőséget. Így mindkét fél, akinek hatásköre és intézkedési kötelezettsége lehet az elhagyott hulladékkal kapcsolatban, egyből értesül a tényről, a pontos helyszínről, állapotról. Így ezt követően, ha az intézkedések ennek ellenére elmaradnak, az önkormányzat felelőssége is felmerül, hogy tett-e valamit, illetve a hulladékgazdálkodási szabályok érvényesítésért felelős felügyelőség is bevonható, hogy számon kérte-e az önkormányzaton a kötelessége elvégzését.

A tavalyi elszállítással kapcsolatban megjegyezte, az rossz ötlet volt. Bármikor megállíthatták volna egy ellenőrzésnél, hogy milyen hulladékot szállít, honnan, hová. Mivel nagy valószínűséggel nem rendelkezett az ehhez szükséges engedéllyel, így ő maga is megsértette a hulladékgazdálkodási szabályokat, amiért pénzbírságot is kaphatott volna. Ahogy kaphat most is, ha mégis kitart amellett, hogy nem várja meg, míg bármi történne hivatalosan, és maga szállítja el a szemetet.

Inkább a lassan mozduló önkormányzatokkal kell lefutni a köröket, mint hogy aktiválja magát

− tanácsolta az ügyvéd.

Nehéz ügy, és drága

A konkrét esettel kapcsolatban emailen kerestük a pilisvörösvári önkormányzatot. Dr. Krupp Zsuzsanna, Pilisvörösvár jegyzője válaszában leírta, hogy olvasónkat telefonon arról tájékoztatták, hogy az önkormányzatnak sajnálatos módon nincs hulladéklerakója, ahová el tudná helyezni a gazdátlan hulladékot. Illetve arról, hogy a település csak néhány hete kötött szerződést a szolgáltatóval a kommunális hulladék begyűjtéséről, a közterületi hulladékról azonban még nem volt idejük egyeztetni. De megadták a szolgáltató elérhetőségét, hátha olvasónk meg tud vele egyezni.

A jegyzőtől azt is megtudtuk, hogy az önkormányzat a közterületi hulladék eltakarítására rendszeresen szervez szemétszedést közmunkások segítségével, konténerek rendelésével. Nyilván ilyenkor a konténeres intézi a hulladék elhelyezését. Hozzátette, hogy gazdátlan közterületi hulladékkupacokban található papírokból előkerülő személyes adatok alapján rendszeresen indítanak hulladékgazdálkodási eljárást.

Sajnos az elhagyott hulladék jogszabályszerű elhelyezése nem olyan egyszerű ügy, amilyennek látszik, mert be kell tartani közben a környezetvédelmi előírásokat, és jelentős anyagi vonzatai is vannak

− zárja levelét a település jegyzője.

Tehát, a szemétről most már gyakorlatilag majdnem mindenki tud. Ha felismerte, hogy az öné, kérjük menjen érte, különben hetekig ott maradhat!